Nem régiben ismertem egy
Ép növésű fiúcskát,
Jó szülői jót akarva
Iskolába járatták.
Jól tanult, tanítója
Nem panaszolt reája;
De mint sok más fiúcskának,
Volt egy kóros hibája.
Télen, midőn nagy hidegben
Az utcákra jég fagyott,
Meg-megállt ő csiszonkázni,
Mikor egy kis rést kapott.
De egyszer lesz, a mi nem volt!
S amint im így mulatott,
Vigyázatlan volt a lépés,
Zsupsz! – szegényke elbukott.
“Jaj Istenem! jaj Istenem!”
– Sikoltott, de hiába:
Jó emberek vitték haza,
El volt törve a lába.
Bús szülői szívszakadva
Láttál így a gyermeket,
Lefektették, orvost hívtak,
Haj be sokat szenvedett.
Fölgyógyult, de görbe lábbal
Most is sántán lépeget;
Siratva e hibát, de már
Eső után köpenyeg.
