Vannak mezőid, rajtok dús kalászok,
Aranyt sugárzók a nap fényiben;
Van tengered, hon! vannak réviben
Kincses naszádok, s rongyos, víg halászok.
Erdőid áldvák vaddal: úrvadászok
Járnak mulatni bennök széltiben;
Van drága érced a hegy mélyiben,
És városidban pompás, úri házak.
Ég, mennyi áldás!… S ím, gyümölcs, halak,
Szép istenadta gabna, érc s vadak
Közt egyre kűzd a pór üres hasával…
O volna földje, bár arasznyi csak,
És rajta kunyhó – biztos békelak:
Mondná, megáldtál, jó Isten! hazával.
