Csokonai Vitéz Mihály nevéről mindannyian hallottunk irodalom órákon. Számos fontos versét ismerhettük meg. Ebben a válogatásban szubjektív alapon szerepel tíz verse azok számára, akik érdeklődnek költészete iránt.
1, Csokonai Vitéz Mihály: A tihanyi ekhóhoz
Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.
Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A boldogság karjain,
Vígadoznak a kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
Verd ki zengő bérceden.
Verd ki zengő bérceden.
Zordon erők, durva bércek, szírtok!
Harsogjátok jajjaim!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Mintsem embertársaim,
Kik keblekből számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant.
Egy szegény boldogtalant.
Akik hajdan jó barátim voltak
Még felkőltek ellenem,
Űldözőim pártjához hajoltak:
Óh! miket kell érzenem,
Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájok hív valék.
Bár hozzájok hív valék.
Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
Oly barátim nincsenek;
Vállat rándít, aki sorsom hallja;
Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Szívem bús panasszait.
Szívem bús panasszait.
Lilla is, ki bennem a reménynek
Még egy élesztője volt,
Jaj, Lillám is a tiran törvénynek
S a szokásnak meghódolt.
Hogy vagy most te, áldott lélek?
Én ugyan már elhagyatva élek
A tenger kínok között.
A tenger kínok között.
Óh, van-é még egy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
E setét hegyekben lél?
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Mely megháborítana.
Mely megháborítana.
Abban, gondolom, hogy semmi jussal
Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
Itt egy kőben helyt fogok,
S e szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
Ember és polgár leszek.
Ember és polgár leszek.
Itt tanúlom rejtek érdememmel
Ébresztgetni lelkemet.
A természet majd az értrelemmel
Bőlcsebbé tesz engemet.
Távol itt, egy más világban,
Egy nem esmért szent magánosságban
Könnyezem le napjaim.
Könnyezem le napjaim.
Itt halok meg. E setét erdőben
A szomszéd pór eltemet.
Majd talám a boldogabb időben
Fellelik sírhelyemet:
S amely fának sátorában
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
Szent lesz tisztelt hamvamért.
Szent lesz tisztelt hamvamért.
Ajánljuk Csokonai Vitéz Mihály versei oldalunkat, ahol még több verse található.
2, Csokonai Vitéz Mihály: Szerelmes fogadás
Mért epeszted bánatokkal
Lelkedet?
Ah, ne rontsd, ne rontsd azokkal
Kedvedet!
Mért remegsz szerelmesedtől?
Ah, ki ijjesztett el ettől
Tégedet?
Drága kincsem! csak te bírod
Szívemet,
Míg örökre puszta sírod
Eltemet.
Addig is, míg csak lehellek,
Tégedet forrón öllelek,
Hívemet.
Csak te is hívedre nézzél
Kedvesen,
Csókra új csókot tetézzél
Szívesen.
Így lehet hívségbe lennünk,
Karjainkon megpihennünk
Csendesen!
Jer, tekintsd meg e virágos
Kerteket,
Hol bocsát a hold világos
Színeket.
Csókjaink közt egybefolyjunk,
Új szerelmünkről danoljunk
Verseket.
1794.
3, Csokonai Vitéz Mihály: A reggelről
Már alélva pislog szép fénye azoknak
Az éjjel szikrádzva égő csillagoknak.
Bíbor pompájokkal már mindjárt elhalnak
Felébredésére a piros hajnalnak,
Mely már mosolyogván a nagy hegytetőkre,
Napkeleti gyöngyöt hint a zőld mezőkre.
Az ég alját piros bársonnyal prémezi,
S aranyos csipkékkel körűl övedezi.
Szép bársony burkokból kihívja azokat
Az estve még félig bimbó virágokat,
Amelyek kitárván szagos kebeleket,
Béfűszerszámozzák az egész vidéket.
Melyet hűs szárnyokra szedvén fel a szelek,
A kies vőlgyeket bényargalják velek,
Sőt a forrást fedő bokrokra leszállnak
És egy fűszerszámos templomot csinálnak,
Amelynek pirosló rózsából rakatott
Oltárára hint le a hajnal harmatot,
Melyen asztag temjént gyújtván fel a szelek,
Az egész szent helyet béfüstölik velek;
Melynek az ambránál éltetőbb illatja
Ártatlan érzéssel a lelket elhatja.
Erre a madarak koncerti zengenek,
S a lélekben egy szép érzést teremtenek.
A szelek is áldó éneket suttognak,
S rá tisztelő fővel a fűvek hajlognak.
1790.
4, Csokonai Vitéz Mihály: Édes rabság
Ti, Páphuson nyitott, kacér
Tekintetű leányok!
Ti minket édes ízletű
Nyilakkal öldököltök. –
Mikor levert erőnk felett
Feláll királyi széketek:
Reánk bodor kacajjal
Nehéz bilincset üttök.
Ti mézzel édesítitek,
Ha maszlagot kevertek;
Ha megkötöztök is, selyem
Kötésetek s virágszál. –
Kegyes Dione szűzei!
Ez a ti martalékotok
Gyönyörködik s örömmel
Pihen bilincsetekben!
1792.
5, Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság
Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.
Itt egy üveg borocskát
A zőld gyepágyra tettem
És gyenge rózsaszállal
Száját be is csináltam,
Amott Anakreonnak
Kellő danái vannak
Kaskámba friss eperrel.
Egy öszveséggel íly sok
Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki boldogabb Vitéznél?
6, Csokonai Vitéz Mihály: Az esztendő négy szakasza
Tavasz virít, s száz rózsa nő
Orcádnak Édenében,
S szemed kerűletében
Május mosolygó napja jő.
Nyár van nekem, s halálra fő
Szívem tüzes hevében,
Mert Ámor ég egében,
S caniculát tett benne ő.
Ősz űl setét orcámba, és
Sok búja fellegével
Özönnyi könnyzáporral és
Tél szállt fagyos jegével
Szívedbe, s abba semmi rés
Nem ég Ámor tüzével.
1794.
7, Csokonai Vitéz Mihály: Az éj és a csillagok
Régi víg kedvem szép horizonja
Szürkűl borzasztó setétségre,
Egy komor éj mord gyászát rávonja,
S régi napom nem derűl égre.
Kedvesem szép szemei vesztemet
Vígasztalni fogják magok:
Óh, hát fényesítsétek éjemet
Ti, egy pár halandó csillagok!
1793.
8, Csokonai Vitéz Mihály: A boldogság
Most jázminos lugasban,
E nyári hűvös estvén,
Lillámmal űlök együtt:
Lillám velem danolgat
És csókolódva tréfál,
Míg barna szép hajával
Zefir susogva játszik.
Itt egy üveg borocskát
A zőld gyepágyra tettem
És gyenge rózsaszállal
Száját be is csináltam,
Amott Anakreonnak
Kellő danái vannak
Kaskámba friss eperrel.
Egy öszveséggel íly sok
Gyönyörűt, becsest ki látott?
S ki boldogabb Vitéznél?
9, Csokonai Vitéz Mihály: Jaj, hogy szenvedek…
Jaj, hogy szenvedek ily méltatlan,
Hogy leve rabbá egy ártatlan.
Mivel érdemlettem,
Hogy vasra verettem,
Legyetek, óh egek énmellettem.
Mindenek vádolnak,
Sértenek, csúfolnak,
Rám, mint latorra, úgy omolnak.
De te őrizz engem, óh Istenem,
Verd el, kik felkőltek énellenem.
1793.
10, Csokonai Vitéz Mihály: Az Ekhóhoz
Panaszaimat elegyes óhajtással
Kettőztetem, óh!
Jere velem az egeket jajgatással
Kérni, bús Ekhó!
Te vad havasok kősziklája,
Te szomorú Ekhó hazája,
Jajgass vissza reája!
Panaszaimat elegyes óhajtással
Kettőztetem, óh!
Jer velem az egeket jajgatással
Kérni, bús Ekhó!
1793.