Egy pásztortűz, egyéb semmi!
Körös-körül minden halva.
Oly jól esik elmerengni
E fekete éjben rajta.
Fel-fellobban közbe-közbe,
Mint mikor egy villám gyúl ki:
Kik lehetnek körülötte,
Hogy nem hagyják kialudni?
Belenézek az avarba,
Merengek a tüzön, távol,
Csak küzd, csak küzd… de mi haszna!
Nem ritkul a sötét fátyol.
Olykor-olykor a felhőkben
Egy csillagot látok égni,
Az is oly bús, oly erőtlen,
Hogy csak alig hiszek néki.
Meddig kell a hajnalt várnom?
Fölkel-e a nap is végre?
És a kihült őszi tájon
Lesz-e elég melegsége?
Az a tűz is hamvad, hamvad,
Felednek rá többet tenni,
Nemsokára végsőt lobban,
És azután semmi, semmi!
