Megérkeztek a hollók Bukarestbe,
(ünneplő, vén hivatalnoksereg)
az erdő zengő kristállyal belepve,
jég zizzen ott s az ágon hó remeg.
Hegyek alatt a hóba fúlt kisváros
űzött el engem s konok közönye,
az egyformaság és a pletykagyáros,
röghöz tapadt pénzgyűjtők özöne.
E roppant ifjú város betakar,
emlőjén lóg ezernyi furcsa szerzet,
(erdei holló s szélhordta magyar)
kiket az éhség és az élet kerget.
Üvöltöző utcai árusok,
Kelet s Nyugatból ízes keverék,
fényes körút s gyanús sikátorok,
csodás blokkházak s alattuk szemét, –
a Város vagy nekem! Habzsolsz mohón,
és dúsan terített asztalodról
hulló morzsán bár, éhen mégse hal,
– erdei holló s szélhordta magyar.
