Mindig hazáját félti a magyar,
S előtte angol, német, franc kapdája;
Utána szabva lelke és ruhája;
Szóban pazérló és tettben fukar.
Eszméi fattyúmíveltség-zavar;
Szemében a külföld csudák csudája.
Könyveinek útját rablóként elállja,
És bölcseséget igy szed, gyüjt, kapar.
Ez már dicsőség! tán megkétlenétek?
Hisz a magyarnak gondolkozni vétek:
Gondol helyette angol, francia.
Csak rajta, földik! mért tulajdon eszme?
Belföldi termék, úgyis rajtunk veszne,
De egy német könyv – szép vásárfia!
Lepsény, 1843.
