A tarjáni szőlőkbe nőtt fel
S derék legénnyé lett idővel.
Nótára a rigó kapatta,
Pacsirta tanította meg,
A muzsikát maga faragta
A pendelyes kis csőszgyerek.
Most is, kamasz legénykorában
A nóta volt az istene.
Verte oly istenigazában,
Hogy a húr úgy szakadt bele.
A húr után a szive jött és
Nem használt semmiféle költés:
Elhallgatott, nem muzsikál
Ifjú Katona Méti Mihály.
Tarjáni szőlőcsősz fiának
Fenyőfakoporsót csinálnak…
Elő, elő tambura-banda,
Mit Hendók mester alkotanda.
A nagybőgő gazdátlanul van,
A Miska elpihent az Urban.
A vén csősz siratván fiát,
Miatyánkot, istennyilát
Összekever, imádkozik,
Ha megunja, káromkodik.
Butykosábul fűt-fát kinál.
Sajnálja az egyetlenegyet,
Akit az Úr hatalma elvett,
Öreg Katona Méti Mihály.
Pocok cigány a felsővároson,
Lakik valahol a cigánysoron.
Haragszik ám a tamburára:
Azóta ment le a hegedű ára.
Hajós -, kőműves -, ácslegények,
Kik télvíz idején henyélnek,
Kocsmázni járnak tamburával,
Ujjat húznak szegény cigánnyal.
Fülébe jut a gyászeset:
Egy tamburással kevesebb
És neki több kárt nem csinál
Ifjú Méti Mihály.
Kilenc fiát felöltözteti mind,
Kinek kabát nem jut, kinek meg ing,
Kinek fülig ér le a kalap,
Kinek a feje födetlen marad.
A frakk lecsüng a meztelen bokáig,
A félcipővel öreg csizma párzik.
Szerszámjaikat a kezükbe adja,
Aztán megindul a fióka-banda
Egy zöldpapiros koszorúval,
Rikító gyásszal, néma búval
A tarjám szőlők fele…
Ott gyász van, nem szól a zene.
(Hallgat a tamburás, ha gyászol,
Tartózkodik a muzsikától.)
Jöttükre a kunyhó elé kiáll,
Vörös szemekkel, megtörött alakkal
Öreg Katona Méti Mihály.
A Pocok-banda szól… a húr zokog.
“Ismersz-e? — szól a vén Pocok —
Sokat húztam én egyedül magadnak,
Most huzatok a bandámmal fiadnak…”
Kezet fognak, sír, jajgat a zene.
Hull a tarjáni szőlők levele.
A tamburások szeme nedvesül
(Tán porszemet csapott a szél bele.)
S a vén csősz lelke felderül.
Butykos után néz a kemence torkán
(Kerül még ital a Katona-portán),
A Pocok-fiúk húzzák keserűn,
Hogy eltörött a hegedűm…
S a vén Pocoknak kiperdül a könnye,
Hogy végignéz kilenc élő fián:
Mikor lesznek ily boldogok, miként most
Ifjú Katona Méti Mihály!…
