A’ csintalan leányok
Szünetlenűl perelnek
Rám, hogy nekem, kinek még
Az ajka ‘s álla táján
Csak most mohodzik a’ szőr,
Szerelmet énekelni
Nem kéne, ‘s azt se tudni
Mi fán terem ez érzés.
Ki tudna lyányainknak
Kedvekbe járni mindég?
Az ő eszek forog mint
Szent György Havában a’ nap!
Az ősz Anákreonnak
Hattyú haját nevették,
‘S most én belém akadnak,
Hogy nem vagyok korossabb.
Kár volt Anákreonnak
Nem én időmben élni;
Kár volt, hogy én az ő szép
Korába nem születtem;
Mint illenénk cserélve
Gúnyolgató de még is
Szerette Szépjeinkhez!
