Hajós Izsó: Avar

Panasz sír dalomban:
Boldog alig voltam.

Gyermekábránd mellett
Arasz időm tellett.

Sóvár első vágyak
Már énnekem fájtak –

S legszebb álmodásom
Megtört csalódáson!

Daczosan, hol értem,
Csupa rózsát téptem –

S szomjú gyönyöröknek
Vadméze gyötört meg…

Hír, dicsőség, mámor,
Mint tűzontó zápor

Tépte, verte szárnyam!…
…Járok hűvös árnyban,

Benőtt gyalogösvény
Alkonyodó csöndjén…

Szétrajzik az emlék –
S mintha visszamennék,

Itt-ott ráköszöntve
Felejtett örömre,

Aztán eltévedve
Egy nagy ködtengerbe –

Nem ismerve másra,
Csak vesztett virágra –

Itt erre, ott arra –
Egy egész avarra…