Meredek hegyélen méláz Déva vára,
Bús egykedvűséggel tekint le a tájra;
Fekete falával gyászolja a setét
Multak történetét.
Tetőtlen falain tátong egy-egy ablak,
Melyekre vad füvek indái szaladnak
S utjába az arra huzó fuvalomnak,
Sűrű hálót fonnak.
Hanem azért bejár a szél ám szabadon,
Bár nem mulat soká a puszta udvaron,
Mert látva szebb idők egyre tünö nyomát:
Zokogva megy tovább.
Énekes madár sem rak falára fészket:
Azt is elriasztja onnan az enyészet.
De miért is rakna?… ilyen puszta helyen
Kinek énekeljen?
A visszhang is némán elaludt a várban,
Jobbat ugy sem tehet hosszu unalmában,
Mikor már szegénynek olyan nagyon régen
Nincs kivel beszéljen.
Még a vén idő is unja magát benne:
Lomhán nyujtózik a szétmálló kövekre,
S durva ecsetével a falakat sorra
Barnára mázolja.
Aztán ha megunta zordon müvészetét:
Kedvetlenül veti a falakra kezét,
S iminnen, amonnan egy-egy kődarabot
Haragosan ledob…
1879.
