Ezer tó közt sír decemberi szél,
És zengi, zengi a Kalevalát…
A zuzmós mezőt fehér arcú tél
Ma vérpiros hímzéssel szövi át…
Dolgos városon robban a bomba,
Iskola, kórház omlik a porba…
Miért? — mert útban állt!
Száz orosz ágyú dörögve kiált:
Nincs több remény!
De északon ég — csillagtalan ég:
Az északi fény…
Sisakra ott bokréta nem telik,
Hát vérrózsát tűz a sok fiatal…
Az ágyúknak harangok felelik:
Ezerszer él, ki itt ma hóba hal…
…és mennek, mennek fekete sorban,
Étlen, szomjan, de nem letiportan,
Százezer asszony, százezer gyerek:
Hazát és jövőt ment ez a sereg…
Ha elfagy a kéz és bénul a láb,
Előre, fiam, — menj csak te tovább!
Van még remény!
Csak add a kezed, — majd visszavezet
Az északi fény…
Gonosz világ! önző, sötét idők,
Tudjátok, kik ők?
Akik előtt egy világrész meging?
Mi büszkén sírjuk: testvéreink…
A föld csupa bűn, – s ezer tó között,
Hol december vérszínbe öltözött,
Megcsillan még az elveszett erény…
E nemzet ott — nem alkudott,
E nemzet maga az északi fény…
1939. december 3.
