A tóparton, hol fűzek árnya
Borong a kék tükör felett –
Állok némán s mintha a mélyből
Hallanék csöndes éneket.
A harangok harmóniája
Magasztos dallá összecseng,
A fölmorajló hang lelkemben
Visszhangra kél, imába zeng.
A csöngetyűnek síró hangja,
Mint metsző, édes fájdalom –
Ugy átsivít, úgy átverődik
E magasztos, e szép dalon.
Majd mélabúsan búgva zendül
A nagy harangnak mély szava;
A tó megrendül hallatára,
Remeg a sziklák ércfala.
Ah, mennyi bú! ah, mennyi bánat
Zúg e hangokon szerteszét!
Ah, mennyi vigasz, bátorítás
Hallatja bennök énekét!
E dallamok magasztos szárnyán
Lelkem égig emelkedik,
Míg büszke szívem megalázva
Lehull a föld göröngyeig.
