De töltsenek el bizalommal
A röpke, édes mosolyok, –
Vagy téged csal, vagy magát csalja
Gyakorta, aki mosolyog.
Sínylődő jóság – s alávalóság,
Gaz győzelem – és tört remény
Mosolyait lelkembe vágni
Óh hányszor, hányszor érzem én!
A büszkeség, ha megalázták,
Dacos mosolyba menekül, –
S az árulás is csak mosolyt ölt,
Mögé rejtőzve remekül.
Némely mosoly: szép, bűvös örvény,
Mely egy pokol fölött forog, –
És van mosoly, mely megbocsájt, míg
Sírásra csuklik a torok…
Van szép mosoly, amelynek láttán
Ökölbe rándul a kezem, –
És van mosoly, hogy elfordulok…
Ne lássák meg, hogy könnyezem.
