Könyves Peti tudós egy diák volt,
Különösen nagyon mélyen számolt.
Szerette is ám a tojássárgákát.
Kukurbitát, meg a kerti spárgát.
Édes apja kérdé őt tréfábul,
Hogy megjött a diák iskolábul:
Tudna-e már könyv nélkül számolni,
A kevésből többséget levonni?
– Tudnék bizony, édes apám uram!
Algebrián mindig első voltam, –
Felel dicsekedőn Könyves Peti,
S szemét három főtt tojásra veti…
Három-e az édes apám uram?
– Biz a se több, se kevesebb fiam.
Lássa kelmed, én azt kicsinálom
Eszemmel, hogy ez itt öt, nem három.
– Akkor lennél te, fiam, nagy diák,
Hogyha te azt nekem kicsinálnád!
– Én kivetem édes apám uram…
No lássuk hát: hogy veted ki, fiam?
– Hol három van, ott kettőt is látunk,
És ha kettőt háromhoz számlálunk:
Az azonnal öt lesz és nem három.
Nos, hát, apám, van-e igazságom?
– Van fiam, van; most hát osztozzunk meg?
Én az ötbül ím hármat elveszek!
És a kettőt tartsd meg te magadnak
Jutalmul kinűnő szorgalmadnak.
