A lemondás sziklabarlangjában
Mily szomorún folynak napjaim; –
Nézem, amint arany napsugárban
Ünnepel más, dús virányain.
Bár az ünnep hangja zsong körültem,
Szívem, mint e barlang, oly sötét;
Látom a víg képet, de nem értem, –
S át nem érzem itt zsongó neszét.
Óh, üres szív, óh, te néma barlang,
Nem vidulsz fel soha többé már?
“Majd ha nyugszik a nap”, – suttog egy hang, –
“Megaranyoz a végső sugár!”
megjelent: 1887.
