Tarlott erdőnek bús avarját járom
Őszi napsugárba’,
Sárga levélkék – mindmegannyi álom –
Hullanak alája…
Tavaszban fogant édes sok levélke…
Sárga, vörös csókok…
Rátok akadnak, gyenge menedékbe,
Az utazó pókok.
Szűzfehér selyem kifeszített szála…
– Mintha csak ez volna
Erdő-tündérek ezüst hajaszála,
A fákra omolva…
Ilyenkor nekem de szép is az erdő!
Istent látom benne…
Almok közt járva nincs lelkemen felhő.
– Bár sohase lenne!
1924.
