Vágj közibe paripádnak
Szentiváni fuvaros!
Hajts annak a délibábnak,
Mi ott távol lengedez, ingadoz.
Szárnyakat köss lovaidnak,
Hétmérföldest lépjenek,
Mert e roppant pusztaságon
Nincsen élet, alusznak az emberek!
Nem borulok imádattal
Oltárodra, puszta föld!
Azt se mondom a magyarnak:
Ezt a tengő, halott kincset örököld!
Templom ez, de hívők nélkül;
Felburjánzott ős telek;
Gazdátlan ház, ablakán át
Hull a zápor, besüvítnek a szelek.
Száműzöttek pusztasága,
Szibéria, magyarul,
Elvadultak Szaharája,
Rá a mennybolt üvegzárként leborul.
Unalomnak nagy madárja
Gunnyaszt a sík peremén,
Délibáb az álmodása,
Ez egyetlen kézzel nem írt költemény.
Fehér falvak táboráról,
Munkás népről álmodom…
Virágzó fák, szőlővesszők
Andalognak a felhajló dombokon.
A kopárság asztalára
Dús kalászt hint fürge kéz.
Estharangszó jár a réten,
Kiskapuban egy szerelmes fütyörész.
