Bányász vagyok, fojt a bányalég.
Mellemre sűrű ködök ülnek,
Mécsesem rőt lidérclánggal ég.
Síri csendben mélylik a tárna.
Meszsze, messze zokog a viszhang,
Mintha mindig temetés járna.
Rombolt a rém, bedőlt a bánya;
Kik élünk még alatta, holtan
Pusztulhatunk, a fene bánja.
Kopogok a koporsódeszkán:
Kemény falán száz süket fülnek.
A feleletet várom eztán.
Jó szerencsét! nagy biztatásom
Nem hallja már itt senki, senki.
Jaj, pedig nincsen semmi másom.
Nem birom már sokáig én sem,
Megöl a bánya gyilkos lehe
S túl leszek minden szenvedésen…
De lelkem ég a Davy-mécsben
A bánya mély, halálos, setét,
Mi lesz ha e robbanó légben
Kinyitom a lámpám födelét?
