Az égperem megint megéled,
Hol tegnap elfakult a nap,
S torz testéből a barna éjnek
Hajnal-vércseppek csurganak.
Az álom meglapulva jár még
A mákonyos világ felett,
De már elült a holdas árnyék
S a csillagtábor szürke lett.
Háromszor is, vagy többször is tán
A dombtetőn, mi öl-magas,
Rikolt, hangját ércezve tisztán,
Rikolt az ébredő kakas.
A pír, a szóra lesve-lesvén,
Szétömlik, mint a drága tej,
S a hajnal rózsaszínű testén
Fényt áraszt minden csöppke hely.
A lassan ébredő világot
Betölti a kakas szava
És minden éled, mintha áldott
Remény bimbót fakasztana.
S az ember felfigyel a reggben
S megkérdi titkon egy- a mást:
A kakas szó ma mit jelentsen,
Megváltást-e vagy árulást?
