Én csak a multban látom magamat,
csak azt a szomorú lányt ismerem,
ki a multból, sok hervadó emlékből
merengő gyászszal szembe néz velem,
csak azt a szomorú lányt ismerem…
Azt nem tudom, hogy most milyen vagyok,
uj vágyak lepik meg a lelkemet,
sok ujat látok és sok ujat érzek,
mindenik nap valamit eltemet
S uj vágyak lepik meg a lelkemet…
És nem tudom: holnap milyen leszek…
De útja bármilyen messze vigye,
az az uj lény, akivé holnap válok,
A régi szomorút felejtheti-e,
Felejtheti-e…
Nyugat, 1908/10. szám
