Szakál Lajos: Tompához, mint uj földes gazdához

Hires hamvai pap
Derék Tompa Mihály,
Légy üdvöz általam
Muzsák oltárainál!

Árvizlátogatta
Békés vármegyébül
Irok én te hozzád,
Szűm teljességébül.

Örvendek, hogy rögtön
Földesurrá lettél,
– Mit bizony már régen
S méltán érdemlettél! –

Most édes barátom
Jobbizüen dalhatsz,
S azon az uj szalmán,
Mit magad nyomtattatsz,

Nagyhosszút aludni
És álmodni lehet,
Ha már verselgettél
S virasztál eleget.

Mi Isten csodája?
Megfordul a világ!
Már élő költőnknek
Nyilik hálavirág?

Még eddig a földbül
Csak egy ölnyi dukált
Annak, ki a magyar
Költők czéhibe állt.

Az is ám csak akkor,
Ha már kiszenvedett:
Hogy benne aludja
Át az örök telet.

S im a nagy Bónisné
Dicsőült szelleme,
– Legyen, és leszen is
Öröklő hirneve! –

Megszánva a magyar
Költők szörnyü sorsát,
Fiává fogada
Téged jeles Tompát.

Egy öl helyett neked
Száz hold földet adott,
Most magad és fiad
Fát plántálhattok ott.

Ennyivel kezdeni
Bizony szépen lehet,
Ha jó szerencséd lesz
Hagyhatsz te ezeret.

Hagyj is, – én kivánom
Az Isten segitsen;
Mert mig égbe jutnánk,
Jó a kenyér itten.

És a nemes lélek,
Mig vagyonnak örül,
Özvegyen és árván
Segitve könyörül. –

Most pedig engedj meg
A vén “czimbalmos”-nak
Hogy versei roszak,
S nem mértékre vannak.

Nekem jó barátom!
Mióta kenyerem
Gazdakép keresem, –
Feltört a tenyerem.

Ebb’ a rosz világban
Kedvem sincs verselni.
S elnehezült kezem
Nem tud lantot verni. –

Kivételkép most is
Csupán azért irok;
Mert szerencséd fölött
Örömkönyüt sirok.

Bár még nem láttalak,
Szép lelked ismerem,
S nálam jobb barátod
Nincs, – mondani merem.

Te és Arany János
Egy pár csillag vagytok, –
S a népköltők egén
Vezérül ragyogtok.

Gyula, 1856. január 8.