Isten hozzátok, szép halmok, és te, kies táj,
Hol bölcsőm rengett ősi fa árnya alatt.
Isten hozzátok, ligetek, s ti folyók is, örökre!
Árnyat, italt idegen föld nekem ád, mikor ád.
Messze bolyong a számkivetett már s vissza felétek
Lenge sohajja is oh, félve, titokba röpül.
Hamvaimat soha nem föditek ti, – de lelkem el-eljár
Esti fuvalmakban, nyögni hazám romain.
