Vad házasságomnak, s különös létemnek,
Egyetlen gyümölcse, s lánca életemnek!
Eltávozásoddal be üresen hagyád
Hajlékom, melyben nem talál sehol anyád.
Csak némán susogja, minden gyászló szeglet:
Nincsen az én Klárim! nincsen sehol – elment.
Összevonult falak! pusztán maradt kis ház!
Melyben sorsom terhe egyedül engem ráz.
Bús bizonyságai magánosságommak,
Lesztek-e tanui még – vigasságomnak.
Vagy hogy egyetlenem velem lenni megszünt:
Vele együtt minden örömem is eltünt.
