Élt egy kukac Ödömérke,
föld alatt lakott szegényke.
Ödömérke eső után,
kikúszott a földből sután.
Lubickolt a pocsolyában,
mint zokni a mosodában.
Sosem volt még ilyen tiszta,
Ödömér a kis giliszta.
Arra futott a kis rigó,
csőrében egy sáros dió.
Anyja hangja most felharsant,
hogy ne egyen ő mosatlant.
Elejtette hát a diót,
jól nevelték a kis rigót.
Ott ácsorgott csőre nyitva,
lám, ott egy tiszta giliszta.
Ím, ez mosott ezt ehetem,
felkapom, mert ez kell nekem.
Sokat nem is tétovázott,
kis gilisztánk most ráfázott.
Csőrében kis Ödömérrel,
nem bírt a nagy örömével.
Olyan gyorsan szedte lábát,
elejtette a prédáját.
Nagyot sóhajt Ödömérke,
hát ezt épp, hogy csak túlélte.
Bebújt a föld alá gyorsan,
inkább lakik lent a koszban.
