Odakint a tágas pusztán
apró pocok bolyongott.
Nem találja lakát az-ám!
Ki látott ily bolondot?
Arra ő még emlékezik,
hogy volt itt egy jó nagy lyuk.
Eltűnt innen? Nem létezik!
Az volt az ő otthonuk.
Sürög-forog keresgeti,
körbe-körbe szaladgál.
Nincs most idő töprengeni,
megáll minden odúnál.
Talált ő már vagy száz lyukat,
egyik sem haza vezet.
Üregi nyúl rajta mulat,
nem éppen nagy élvezet.
– Mi van komám eltévedtél,
nem találod helyedet?
– Vagy valamit elvesztettél,
búzát vagy a fejedet?
– Dehogy – felel – minden megvan
kivéve az otthonom,
ezért vagyok én most gondban
gyöngyözik a homlokom.
Nevet a nyúl jó nagyokat.
Jó, hogy nem a rokonom!
– Orvosolom a bajodat,
menj vissza a nyomodon.
Úgy is tett a kicsi pocok,
meg is lett az otthona.
Azóta vidáman kocog,
nem téved már el soha.
