Ezen az oldalon Ady Endre verseit olvashatod.
Ajánljuk még Ady Endre istenes versei, Ady Endre 25 szerelmes verse és az Ady Endre 29 legszebb verse című válogatásainkat is.
Ülök az asztal-trónon,
Én, mámor-fejedelem
S fejemet, a süllyedtet,
Följebb-följebb emelem.
Nagy szemeim tüzelnek,
Fülemben ifju dalok.
Orrom, szám, szivem töltik
Muskotályos illatok.
Boros, nagy dicsőségem
Villámlik, szinte vakít.
Kiáltok: “Hozzatok, hejh,
Egy inséges valakit.”
“Ma királyi kedvem van,
Ma az élet meghatott,
Ma sajnálok, ma szánok,
Ma szeretek, ma adok.”
S az első bús jöttmentnek
Pénzecském megcsörgetem
S királyian, vidáman
Lábai elé vetem.
Kék szemei asszonyosak,
Nedves és friss csöpp, piros szája:
Megcsókolom, eltaszítom
Félőn, megbabonázva.
Tízéves Éva, másra vár:
Már a sirom is be lesz nőve,
Mikor valaki elviszi
Itatni csók-kútfőre.
És mégis az én asszonyom,
Ott rejtőzik temetve benne,
Ami ma még csúf kárhozat
S holnap üdvösség lenne.
Kemény mell, vágy és izga vér
Valakiért majd-majd kibomlik,
De esküszöm: e valaki
Majd énreám hasonlít.
Bús maskarája a világnak,
Apolló, a faun-mezű:
Üzenek néked, Léda. Várlak.
Tavasz van itt a Duna-tájon
És én olykor vért köhögök,
Szép itt az élet, csupa álom.
Pán-kereső utamba most már
Mámor-gályák utasa, én,
Itt állok a zord Bizonyosnál.
A lelkem még ronggyá-szedettebb,
Testem röpítné könnyű szél
Hádesz felé. És, és: szeretlek.
Új dalokat nem hallasz tőlem,
Csókom sincs csókolnivaló,
De kellesz e tavasz-időben.
Hogy akkor majd reám hajoljál,
Fülembe csókold, mit te tudsz
“Csúf faunom, Apolló voltál.”
Száradjon ki az iharfa,
A büszke fa, a magyar fa,
Amely engem gyökerével
Bever, lehúz, ide láncol.
Leveleit elhullassa,
Virágait korán esse,
Sohse lássa, sohse lássa,
A szent Napot terebéllyel.
Lombtalan lomb a mi lombunk,
Virágölő a virágunk,
Árnyéktalan az árnyékunk.
Miért legyünk erdő csúfja?
Álljunk az Égnek meredten,
Lombtalanul ő is, én is.
Tölgyek között, tölgyek között
Nyomorultul miért éljünk?
