Nyitott ajtajú börtönben járok
Elmenni hozzád mégsem mehetek
Köt a parancs s én gyáva lázadó
Csak állok, nézek s csendben szenvedek
Síró fekete fák közt mint terhes,
Fázom, remegek féltve magzatom
A gyötrő vágyat mely hozzád vezet
S a hosszú napi imát mormolom
Könnyes levelek érintik halkan
Zizzenő szóval sápadt fülemet
Sóhajtva súgják föld felé tartva
Az utunk innen máshová vezet
Megállás nincsen ródd a lépteket
A kerék egyszer akit elkapott
Addig csavarja el nem ereszti,
Míg a nedves föld reá nem hullott.
B. Aliga munkatábor, 1940.
