Balázs Ferenc: Búcsúszó és köszöntés

Abban is van mindig valami öröm,
Mikor valakit hátam mögött hagyok.
Valakit, valamit.
Fogva tartottak, lekötöttek.
Most újra magam vagyok.

Nem sajnáltam tőlük soha magamat,
Kinyíltam feléjük, mint nap felé a virág.
Szólottak, szólottam.
Mindig egyformán, mindig ugyanúgy,
Jó barát, hű barát.

Harang voltam: kongtam, ha kongattak,
Ismerős hangú, kedves, bátor.
De néha, de néha
Szerettem volna kiugrani
A torony ablakából.

Tudtam: ezer titkot rejt a szívem.
Tudtam: milyen kevés, ami kifeslett.
Más arcok, más hangok:
S én is más leszek, vakítóbb,
Fényesebb, szebb,

Futnom kell a régi arcoktól,
Új társak kellenek új földön.
Akkor majd, akkor majd
Szólani fogok új nyelveken,
Magam is meglepődöm.

Balázs Ferenc: Mégsem szeretném…

Nem, azért azt mégsem szeretném,
Hogy megmondják, ha meg kell halnom.
Csak legénykedem, ha ilyesmit kérek,
De be nem vallom.

Csak biztassatok, jó emberek!
Mondjátok, hogy van még reménység.
Én is olyan vagyok, mint minden ember.
Élni szeretnék.

Pedig nem félek a haláltól,
Eleget éltem, sokat éltem.
Eleget láttam, végeztem; magam
Sohasem kíméltem.

Most megsiratna mindenki itten.
Nevezne széttört reménységnek.
Pedig az újat már mások hozzák,
Mi végre éljek?

Elsóhajtanák: még mi mindent
Lehetett volna várni tőlem.
…s én éltem volna meddőn tusázva,
Hiún, letörve.

Balázs Ferenc: Teherhordani jók

Nem vagyok én szomorú fiú,
De a verseim csak teherhordani jók.
A borút és a balsejtelmeket
Hordozhatják csak a szomorú szók.
Az örömeimet elkacagom,
Nekik nem marad boldogság és csók.

Ha útjaim vannak, tenni szoktam.
Egy falu hangszerén zengett a húr.
Ha gondolataim, könyvet írok.
Ha vágyaim, hát élek boldogul.
Csak a bánatomból nem kér senki.
Verseknek adom, mint szolgának az úr.

Hordozzátok a kínjaimat!
Így egy kisség könnyebben élek.
Nem csüggedek, nem fáradok.
Terhével nem ver le az élet.
S ha iszonyú tükröt mutattok,
Elfordulok, mégis remélek.

Nem én vagyok az, ki a versekben él,
Az csak a fonnyadt, száraz másom.
Fekete a szemem és a hajam.
Nem költöttem még el az ifjúságom.
Betegen, félhalottan is
A feltámadásomat várom.