Ajándék, ereklye, alamizsna, szentség,
Haszon, titok, újság – s egyszersmind régiség,
Se nem jó, se nem rossz; erőszak, kegyesség;
Ilyen ajándékot küldeni mesterség.
Nyitrán, 9 órakor a reggeli gyakorlás után, 20. Junii 1772.
Ajándék, ereklye, alamizsna, szentség,
Haszon, titok, újság – s egyszersmind régiség,
Se nem jó, se nem rossz; erőszak, kegyesség;
Ilyen ajándékot küldeni mesterség.
Nyitrán, 9 órakor a reggeli gyakorlás után, 20. Junii 1772.
Ez egy kövér gyermek, borzos s nehéz fejű,
Színtelen, szomorú s nagyon csípás szemű,
Míg bírja a testit, sohasem mosolyog,
Mint béka földdel él s szüntelenül vinnyog.
Pataji kunyhómból 29-dik octobris 1771.
Papiroson ugró rendek koholói,
Addig nem lehettek nemzet tanítói,
Míglen egy vagy más láb nyűgözvén versetek,
Fülnek tetsző hangtól üres éneketek.
Hát a szív hol vagyon? szökéssel nem nyerik,
Ámbár a battutát sorok-ütve verik.
Ha a képzelődés ragyogó tűkörét
Félretesszük s a hang hódító műszerét;
Apolló kórusát hiába dicsérjük,
S Parnasszus tetejét haszontalan mérjük,
Mert a természetben, ami erőltetett,
Kivált ember előtt kedvet nem nyerhetett.
Megjárád, megjárád Bácskát s a Bánságot,
Pénzért se kaphattál királytól jószágot,
Feláldoztad ennek karddal ifjúságod,
S hazádnak, mint polgár, egész boldogságod;
Ősz vagy, görbült tested esztendők terhével
Már föld fölé hajlik aggott tetemével.
Tekintesz a partra, honnét elindultál,
Messze van, csak álom minden, mit tanultál.
Eltűntek a napok, megcsalt a reménység,
Bizonyos a halál, keserves a vénség.
De mégis szép lelked küszködvén azokkal,
Csillagokhoz emel fel sebes szárnyakkal,
Szánakodva nézed onnét e világot,
Mely csak ígér, de nem adhat boldogságot.
Indulj bár utána Japánból Kínában,
Keresd a rest Spanyol kincses országában,
Sehol sem találod – egyedül szívedben
Lelhetd szerencsédet egész életedben.
Tudomány, dicsőség, nagy név, kincs, méltóság,
Csak füst, álomnál is kevesebb valóság.
Orczy Lőrincnek
Rab szerecsen véres veríték-gyümölcse,
Melyet, hogy ládájit arannyal megtöltse,
Fösvény Anglus elküld messze nemzeteknek,
Nádméz! mennyi kincsét olvasztod ezeknek.
Hát te, rég csak Mokka táján termett kis bab,
Mennyit szenved érted nyúgoton is a rab,
A bölcs iszonyodik, látván, egy csészéből
Mint hörpöl ő is részt Anglusok bűnéből.