Ha feltaláltatik köztünk a barátság,
E földön egészlen egy kicsiny mennyország.
Hunyadi László tragédiája, 1772
Bessenyei György
Bessenyei György: Szerelem
Minden érzésünknek anyja a szerelem,
Ez olly nagy oltalom, melly nagy veszedelem.
Mind eget, mind földet bír hatalmassága,
Gyötrelmet, örömet osztogat vígsága.
Hunyadi László tragédiája, 1772
Bessenyei György: Utálat
Ez egy megcsömörlött gyomor, melly émelyeg,
Hányás erőlteti, korog és kevereg,
Böfög, köpdös széjjel, mindenkor ökrendez,
Reszket, borzadozik s dideregve érez.
Bessenyei György: Szép ész
Ez egy szép képekkel kicifrázott szoba,
Villámlás jár benne, hangzik arany szava.
Változása mindég újult formát mutat,
Sugára a magas egekbe is felhat.
Gyémánttal tündöklik fejér fala körül,
Fényes ege benne mind szüntelen derül.
Mulattathat mindent, játékával nyájas,
Ideje töltése nála nem unalmas.
Bessenyei György: Sundaság
Ez egy éjtszakákon kísértő boszorkány,
Ki mint a dühösség, veszett szemeket hány.
Csak úgy kuppaszkkodik, magát félrehúzza,
Mindég setétbe ül, s az orrát feldúzza.
Bessenyei György: Mordság
Ez egy boglyás paraszt, az homloka ráncos,
Keresztül jár szeme, ábrázatja piszkos.
Szüntelen félrenéz; a világra mormol,
Valamihez férhet, mindent öszvekormol.
Bessenyei György: Házasság
Pénz és szeretet kell a jó házassághoz,
Különben ha e’ nincs, mindég gyötrelmet hoz.
Bessenyei György: Szegénység
Ez egy búsult térség, puszta és fövenyes.
Tele van tövissel, száraz, hitván, szennyes.
Csak bús barlangjai csikorognak benne,
Hol a szükség semmit hasznára nem lelne.
Rút szelek bújdosnak repdeső fövenyén,
Aki benne bolyong, csak sínlik reményén.
Éhség, rongy, gyalázat találtatnak rajta,
Hova a történet legtöbb embert hajta.
Világunk nagy része e térjen sóvárog,
Sív, rív s az avaron szomorún csavarog.
Itt csak a gazdagok átkoztatnak mindég,
Kiknél egy szegényült mindég kínos vendég.
Bessenyei György: Harag
Ez egy forró fazék, mellybe a tűz buzog,
Hévsége szikrázik s szüntelenül mozog.
Ha mást nem égethet, magát széjjelfőzi,
S cserépjével mérges tüzét elöntözi.
Bessenyei György: Öröm
Ez egy nyájas gyermek, kacag szüntelenül,
Sokfelé enyeleg; soha veszteg nem ül.
Valamit előkap, mindenre ránevet,
S mulattatja magán a vidámult szívet.