Bezerédj Amália: Erdély- s Magyarországról

Két egy édes testvér haza
Magyarország Erdélylyel,
Magyarjain kivül tart még
Másokat is kenyérrel.

Magyarok közt német, zsidó,
Tót, sváb, élnek csendesen,
Erdélyben sok oláh, czigány,
Örmény, szász van vegyesen.

Nagyon áldott egy ország ez,
A világon párja nincs;
Mezői dús termésüek,
Hegyeiben sok a kincs.

Állat, növény, viz, levegő,
Egészséges tápszerek;
Bort, dohányt, sót kölcsön kérni
Nem mennek az emberek.

Vitéz népe hajdanában
Harczban élte napjait,
Most békében tanácskozva
Igazgatja dolgait.

Zászlóját a haladásnak
Lobogtatja számos kar:
Gazdag, miveit nemzetekkel
Versenyez már a magyar.

Mint némelyek jövendölték,
Nem fenyiti enyészet;
Mert még most kezd virágzani
Az ipar és művészet.

Számos gyárak, intézetek,
Kisebb-nagyobb iskolák
Vannak, a hol foglalkozhat
S tanulhat az ifjuság.

Iró, festő, szobrász müvén
Minden honfi lelkesül.
És ha vész jön, ő az első,
Áll a gáton emberül.

Megáldotta a jó Isten
A magyarok hazáját,
Dús termések ékesitik
Mezőit és rónáját.

A havasok aranybányás
Festői szép hegyei
Kis Erdélyhont két karával
Mintegy általöleli.

Hires e föld borvizéről,
Melytől a bor fölpezseg;
Szamos, Maros, Olt, Körös, e
Hazát folyva futja meg.

Kis részében lakik egy nép,
A szorgalmas székelyek;
Édes testvér a magyarral,
Sok mindenhez értenek.

Tátra, Fátra, Mátra hegyek
Nagy Magyarhon diszei,
Határ hegyvonalát a nép
Kárpátoknak nevezi.

Duna, Tisza, Dráva, Száva
Négy legnagyobb folyója;
Jár a Dunán naponként több
Társulatok hajója.

A Balaton nagyszerű tó,
Tele legjobb halakkal;
Szép vidékén a halász-nép
Kinál izes falattal.

De már láttuk ugy nagyjában
E szeretett szép hazát,
Uti szemlénk a kitünőbb
Városokra térjen át.

Pozsony

A Duna bal partján menve
Pesttől mindig felfelé,
Pozsony vára kies helyen
Tünik föl a szem elé.

Legrégibb és leggazdagabb
Városa a hazának,
Hol koronás királyaink
Igen gyakran valának.

Pest s Budával, mint testvérrel,
Közlekedik élénken,
Lakosinak nagyobb része
Jómódú és tevékeny.

Pest-Buda

Pest Magyarhon fővárosa,
Széltében a Duna mossa;
Pest, Buda egy város volna,
Ha köztük e viz nem folyna.

De a lánczhid összetartja,
Elbámul a néző rajta;
Angol volt e mű mestere,
Méltón nyert oly nagy hirt vele.

Buda áll a viz jobb partján,
Öreg Gellért-hegynek alján,
Van királyi palotája,
S nagy értékü fegyvertára.

Hát az mi ott a vár alatt?
Alagúton szekér halad.
Általfúrták a nagy hegyet,
Az út ott is Pestre vezet.

“Pest-Budáról sok nép kijár”,
Nem ritka a magyar szó már;
Mert még a ki nem is magyar,
Beszélni e nyelven akar.

Kié az a szép épület?
Valamelyik grófé lehet.
Szinház az: a nyelv temploma,
Mulattató nagy oskola.

A táncznak is van nagy háza,
Tudósoknak palotája,
S hol a ritka tárgyak vannak,
Muzeum a neve annak.

Fényes bolttal sok az utcza,
Mely keresztülkasul futja.
Uri a nép, s czifra benne,
Mintha mindég ünnep lenne.

Bár ki mit mond, szép e város
Hogy Budával ilyen páros,
Ez az ország ékessége,
Magyar nemzet büszkesége.

Esztergom

Festői vidéknek gyönyörü ölében
Fekszik ős Esztergom nevezetes vára,
Mely fölé az Isten ragyogó egéből
Jólét s gazdagságban áldott kezet tára.

Roppant nagy templomot épitett egy főpap
A város fölött egy terjedt hegytetőre,
Melynek méltóságos, fönseges alakja
Bámulást gerjesztve hat a szemlélőre.

Környékén még látunk több csinos szép falvat,
Melyeknek dús földe tele márvány s kővel.
Dömös egy királynak volt mulatóhelye,
Ékeskedik Maróth szép bikkfa-erdővel.

Rév-Komárom

Vára hires nagy erősség
Gyakran vítta bősz ellenség.
De küzdelme hasztalan volt;
Még most is áll, meg nem hajolt.

Vannak remek templomai,
Könyvnyomdája, hajósai.
Lakosai nagyobbára
Vállalkozók a munkára.

Veszprém

Egyik felől környezi a
Várost a szép Balaton,
Más oldalán nagy rengeteg
Erdő terül, a Bakony.

Püspöki lak, székesegyház,
Fölmagasló régi vár,
Melyen egyik királynénknak
Kápolnája most is áll.

Tokaj

Jó bortermő szőlőhegyek
Aljában
Áll e város, s hirét hordja
Borában.

Jó volna ott szüretelni,
Ugy-é bár?
Majd meglátja, ki valaha
Arra jár.

Debreczen

Hires város az alföldön Debreczen,
Rónaságos határ körzi kereken,
Nagy magyar, és legnépesebb Pest után,
Ott virágzik az ipar csak igazán.

Szinháza uj, és alig ha párja van,
Oskoláját látogatják számosan;
Nincsen köve, mégis járdát rakatott,
Mert sarában ember alig haladott.

Nagyvárad

Hazánknak e szép városa
Dús termékeny helyen áll,
Ott nyugoszsza örök álmát
Régidőktől sok király.

Velencze, Váraly, Olaszi,
Még mind hozzá tartoznak.
Szinhelye volt több nagyszerü
Eseménynek, s harczoknak.

Isten veled Magyarország,
Mi már tovább indulunk.
Mi testvéred, a kis Erdély
Szép ölébe eljutunk.

E hegy a két hon határán
Áll, s Királyhágó neve.
Elsőbb rá egy király hágott,
Van is róla egy rege.

Kolozsvár

Nagy pompában nem ragyog e város,
Nagyszerüvé zajos multja tette,
A történet kinoskamarájában
Egy örökös nagybecsü ereklye.

Itt született a nagy király: Mátyás,
Itt nevelt több fejedelmet anyja.
Erdély nemes fiai fejére
Itt szórt halált a zsarnokok ajka.

Mintha Isten jobb és bal karjával
Ezt a várost átölelte volna.
Bő áldást hint jobbjával feléje,
Mig balja a villámokat szórja.

Áldás van a mezőkön s hegyekben.
Dúsan egykor fiai e várnak.
Nem hiába nevezte el népe
Hajdanában “Kincses Kolozsvárnak”.

Szamos-Ujvár

Nagyobbára örmény telep,
Vallásosak az emberek
Ott, s szorgalmas kereskedők,
Sokfélével üzérkedők.

Ismeretes nagy fogháza,
Mely sok vétkest zár magába
S hogy magokat meg ne unják,
Napon által dolgoztatják.

Maros-Ujvár

Régi gazdag nagy sóbánya
Terül el e város alatt.
Szélein a szőke Maros
Csendes vize büszkén halad.

Jobbra távol szép zöld begyen
Alt egy csinos palota;
Erdély egyik nagy fiának,
Gróf Mikónak tulajdona.

Maros-Vásárhely

E város a székely földnek
Legragyogóbb gyöngye,
Körülfolyja a Marosnak
Omladozó könye.

Szépre, jóra lelkesülni
Tudó miveit népe,
Magyar vendégszeretetnek
Elő mintaképe.

Szép kútja van piaczának
S több zöldelő fája.
Könyvtár, nyomda, gőzmalma és
Jeles tanodája.

Nagy-Szeben

A szebeni erdő híres,
Hozzá közel van a város,
Német ajkú szász nép lakja,
De nem igen barátságos.

Templom és főtanodával
Dicsekedik szép belvára.
Szorgalmatos az iparban,
Ismeretes jó gyertyája.

De hagyjuk már e vidéket
Térjünk el a hegyek felé,
Arany, ezüst, s más érczekben
Gazdag bánya-helyek közé.

Gyula-Fejérvár

Igen jeles vára van e városnak,
Épülete, szép utczái számosak.
Ott a püspök, s több papoknak főhelye,
Katonáknak tanyája és őrhelye.

Torony, hol a csillagokat vizsgálják,
Műhely, melyben a puskaport csinálják.
Megolvasztják a nemesebb érczeket,
S verik a réz, ezüst, arany pénzeket.

Abrudbánya, Verespatak

Szépséggel és gazdagsággal
Ez a tájék meg van áldva.
A megfurkált kősziklában
Lelnek arany s ezüst ágra.

Abrudbánya, Verespatak,
Minő derült a te képed!
Bút, szükséget alig ismer
A te vidám munkás néped.

Héten által nagy a munka.
Kemény kőben rejlik az ércz.
Vas csákányok ütésétől
Rendül a hegy, hangzik a bércz.

Ámde mindez elcsendesül,
Ha ünnepre kél a reggel,
S ha oda mégysz, fogad e nép
Vendéglátó szeretettel.

De már vegyünk bucsut tőlük!
Utunk legyen befejezve.
Isten áldja meg e hazát,
S minden népét rendről rendre.

Bezerédj Amália: Állatok

Tehén.

Jó a tehén, mert táplál
Tejével, vajával,
Szappanos gyertyát csinál
És szappant zsirjával;

Sok jó étket husából,
Bőréből ad csizmát,
Fésü leszen szarvából,
Von ekét, boronát.

Birka.

Szeretjük mi a birkát,
Mert jó állat nagyon.
Gyapjából ad jó ruhát.
Jó teje is vagyon.
Posztót és szürt készitnek
S merinót szőréből,
Teje- s vajával főznek,
Czipő lesz a bőréből.

Kecske.

Kecskének, mint birkának,
Hasznos teje s bőre,
De posztónak, ruhának
Nem oly jó a szőre.
Kinek beteg a melle,
Annak teje használ.
Hegyen van legjobb helye,
Tüskénél, bokornál.

Ló.

A lovakat befogják
Sokféle kocsiba,
Sokfélekép használják:
Hátán hord paripa.

Sok terheket, hajókat
Visz s von erejével,
Ekét huz, hajt malmokat.
Vánkost tölt szőrével.

Szamár.

Csacsi bácsi ballag
Zsákkal a malomba,
Elereszti fülét, farkát,
Járása otromba,

Hol befogják kocsiba.
Hol ráülnek s paripa,
Igy is, ugy is lomhán jár.
Egy szó mint száz: nagy szamár.

Zebra.

Ez ám még csak a vad csikó,
Ugy hiják hogy zebra,
Ezt ugyan meg nem szoktatod
Istálóra, zabra;
Seregestől vadon él,
Fut a pusztán mint a szél;
Tarka-barka bőre,
Vadászszák nyakrafőre.

Oroszlán.

Oroszlán bátor s erős,
Körme éles, szive hős,
Igazi állatkirály,
Mindenekkel szembe száll.

Hiéna

A hiéna a holtakat
Kiássa sirjából,
De jaj az élőnek is, ki

Jókor el nem lábol.
Ordit mint a veszedelem,
Se menekvés, se kegyelem.

Róka.

Ravasz állat a róka,
Senki ki nem fog rajta.

Lakhelyéül lyukat ás,
Kenyere csalás s lopás.

Disznó.

Disznót husáért tartják,
Mely jó pecsenyét ad,
A hizlaltat levágják,
Többi magnak megmarad.

Nyereg készül bőréből.
S több másra használják,
Kefét kötnek szőréből,
Ólakban hizlalják.

Házi nyul.

A kis házi nyulacska,
Szép és szelid állatka,

Lakházakban tartatik,
De húsát nem kedvelik.

Mókus.

Fürge mókus az erdőben
Szökik ágról ágra,
Ha megfogod, s haza viszed

Szokik kalitkába;
Tánczol, ha mogyorót kap,
De vigyázz, mert megharap.

Méhkas.

Mi méhikék jó meleggel
Kiröpülünk délben, reggel.
Virágszálról virágszálra
Szálldogálunk,
S mézet gyüjtünk, hogy majd télre
Fel ne kopjék állunk.

Csiga.

Csigabiga mászik lassan;
Fris füvekkel él,
Elbujik a föld alá,
Hogyha jön a tél.
Nyáron kiöltögeti
Házából a szarvát,
De bekapja ám, hogyha
Megfogni akarnád.

Pillangó.

Csúszómászó rút hernyónak
Nő szép aranyszárnya,
Nosza, hopsza! röpdös vigan
Virágról virágra.

Mondd meg nekem, estike,
A pillangót láttad-e?
Rózsa, szegfű, magam is,
Mind ismerjük a hamist.

Sas.

Sas, – én kősziklán lakom,
A hol fészkemet rakom.
A báránykát megeszem;
Napba néz erős szemem.

Sólyom.

Sólyom – régi időben
Mezőn és ligetekben,

A nagy urak vadásztak
Velem s karon hordoztak.

Keselyü.

Keselyü van apró s nagy,
Vigyázz, ha még kicsiny vagy;
Kis gyermeket felveszem
És a fészkembe viszem.

Bagoly.

Szegény bagoly nappal vak,
Dült falak közt fészket rak;
De éjjel lát zöld szemem,
Egeret fogok s eszem.

Pintyőke.

Én kis pintyőke vagyok,
Hernyókat, bármily nagyok,
Eltisztitok s férgeket, –
Tudok is szép éneket.

Szarka.

Én, a szarka, ugrálok,
Hust eszem, ha találok;
Beszélni megtanulok,
De lopni már jól tudok.

Veres-begy.

Én vagyok a veres-begy,
Éneklek, de nem jól megy;
Csak lassanként tanulom,
Rest vagyok, ha jóllakom.

Huros madár.

Huros madár a nevem,
Sürü erdőt szeretem.

Sáskát, pókot vadászok,
Ezzel sokat használok.

Rigó.

Rigó vagyok, fütyülök,
Fenyves bokrokon ülök.

Meg is hizom bogyójár
De rest leszek azután.

Pacsirta.

Én messze elrepülök,
Kis pacsirta s fütyülök.
Kalitkában tartanak,
Nótákra tanitanak.

Kakuk.

A kis kakuk vagyok én,
Megmondom: ha lészsz-e vén?
Tavaszszal az erdőkben
Kiáltok jó kedvemben.

Fülemile.

Többiek már tanultak
Fütyülni, még sem tudnak.
Mint én, ki a sürüben
Zengek erdő- s ligetben.

Csak tavaszszal éneklek,
Télre messze elmegyek.
Sok énekes madarak
Akkor velem utaznak;

Mert a télt nem szeretem.
Fülemile a nevem.

Fürj.

Pitypalatty! én fürj vagyok,
Ha a vetések nagyok,

Akkor én ott jól élek,
De a vadásztól félek.

Holló.

Én a fekete holló, –
Orrom éles, mint olló.
A hust vele elmetszem
S az aranyt eltemetem.

Galamb.

Én kis galamb magasan
Rakok fészket okosan;
De onnan is elszedik
Fiaimat s megeszik.

Fogoly.

Mi foglyok egy csapatban
Járunk szőlők s bokrokban,

Jó husunkért vadásznak,
S szüntelenül zaklatnak.

Daru.

Darvak, mi jól vigyázunk
És mindig őrt állitunk,

Ha seregben költözünk,
Egy se veszszen közülünk.

Túzok.

Mi túzokok seregben
Repülünk levegőben,

A vetésen legelünk;
Vadásztól nagyon félünk.

Gólya.

Gólya tavaszt kelepel,
Házak fedelén fészkel.

Kígyóval, békával él;
Elmegy, midőn jő a tél.

Gém.

Kisebb s nagyobbak vagyunk,
Mi gémek s viznél lakunk.
Étkünk kigyó, hal s béka;
Bömbölünk mint a bika.

Pulyka.

Mérges pulyka lármázok,
Csak husommal használok;

Drága pénzen megveszik
Jó sültemet s megeszik.

Páva.

Páva kevély tollára,
Tarka, fényes farkára,

Mivel kevély, csufolják:
Rút láb- s szavát gunyolják.

Vadlud.

Vadlud, vizben uszkálok,
Szelid, háznál gágogok.

Hasznát veszik tollamnak
Husomnak és zsiromnak.

Récze.

Kécze, én hasznot hajtok,
Mint lud – csak kisebb vagyok.
Ronda vagyok, mert sárban
Fetrengek és mocsárban.

Gyöngytyúk.

Tarka gyöngytyúk tollamban,
Kevélykedem udvarban;
De rút hangja szavamnak,
Nem is sok helytt tartanak.

Kakas.

Kikiriki jósakk reggelt!
Mond kakas, a nap felkelt;

Emberek is keljetek,
És ne restelkedjetek!

Tyúk.

A tyúk is korán felkel
Sok apró csirkéivel;

Jó eledel a husa,
Ugy szintén a tojása.

Bezerédj Amália: A csiszonka

Nem régiben ismertem egy
Ép növésű fiúcskát,
Jó szülői jót akarva
Iskolába járatták.

Jól tanult, tanítója
Nem panaszolt reája;
De mint sok más fiúcskának,
Volt egy kóros hibája.

Télen, midőn nagy hidegben
Az utcákra jég fagyott,
Meg-megállt ő csiszonkázni,
Mikor egy kis rést kapott.

De egyszer lesz, a mi nem volt!
S amint im így mulatott,
Vigyázatlan volt a lépés,
Zsupsz! – szegényke elbukott.

“Jaj Istenem! jaj Istenem!”
– Sikoltott, de hiába:
Jó emberek vitték haza,
El volt törve a lába.

Bús szülői szívszakadva
Láttál így a gyermeket,
Lefektették, orvost hívtak,
Haj be sokat szenvedett.

Fölgyógyult, de görbe lábbal
Most is sántán lépeget;
Siratva e hibát, de már
Eső után köpenyeg.

Bezerédj Amália: Az év tizenkét hónapja

Háromszáz hatvanöt nap van
Egy leforgó esztendőben.
Hét napot egy hétbe téve
Épen ötvenkét hét lészen.
Ezt tizenkét felé osztva
Az év tizenkét hónapja.

Január az első hónap;
Hideg van és rövid a nap.

Februárban van a farsang,
Táncz van akkor s muzsikahang.

Márczius már havat olvaszt,
Kerti munkát hoz és tavaszt.

Áprilisban a mező zöld,
Virág van, és szántva a föld.

Májusban minden virágzik.
Madarak éneke hangzik.

Juniusban birkát nyirik;
A cseresnye is megérik.

Juliusban szénát gyüjtnek,
S a hűs folyóban fürödnek.

Augusztusban van aratás,
És sok élet-takarítás.

Szeptemberben az őszt kezdjük,
S a sok gyümölcsöt leszedjük.

Október a vetést végzi,
S a vig szüretelőt nézi.

Ködös a hideg november,
Fázik akkor állat, ember.

Deczember hóval ellepett:
De hoz karácsony-ünnepet,
Midőn kis Jézus született,
Ó-esztendőnek vége lett;
Jó gyermeknek még – ugy szokott –
Hoz most is szép ajándokot.

Bezerédj Amália: Macskafi

Volt egy piciny cica,
És azt a kis Vica
Mindig hordozgatta,
Tejjel jól tartotta;
De a cica rossz volt,
Ha mérges volt, karmolt.
Egyszer Vica játszott,
A cicához ugrott
S simogatta szépen:
De az mérges éppen,
Vicán olyat karmolt,
Hogy a vére is folyt.
Kis Vica sikoltott,
Cicától elfutott;
“Egyél csak egeret,
Mondja – nem kenyeret;
Tejet sem kapsz többet,
Cicát kapok szebbet;
Azt tejjel itatom,
Szépen simogatom.”
Már most sírt a cica,
S könyörgött, hogy Vica
Tovább is szeretné
És tejjel etetné:
Ígérte is volna,
Hogy már nem karmolna,
De Vica elfutott,
S egyre haragudott.
“Mért bántod a cicát?
Mért meg nem eteted?
Talán elfelejted?”
Vica mondja: “Rossz volt
A cica, megkarmolt.”
“Hát ha te rossz voltál,
mást meg is karmoltál?”
Édes anyja így szól –
“Gondold te csak meg jól,
Ha nem etetnélek,
Nem is szeretnélek
Soha többé téged:
Mi lenne a véged? –
De ha te vétettél,
S aztán könyörögtél,
Akkor én mit tettem,
Szólj, és mit feleltem?”
“Engem megcsókoltál
És megbocsátottál”,
Így felel kis Vica.
“Jer ide kis cica,
Tejjel megitatlak,
És megsimogatlak.”

Bezerédj Amália: Ujévi üdvözlet

Itt van már az uj esztendő,
Megérkezett végre.
Hálát adva tekintek fel
Istenhez az égre,
Köszönöm, hogy megengedte
Érnünk egészségben.
Jó szülőim, üdvözöllek
Ez uj esztendőben!

Remélem, hogy ez uj vendég
Nem jött üres kézzel,
S poharunkat egyszer-másszor
Teletölti mézzel.
Haladtával sok jó munka
Lesz befejezőben.
Jó szülőim, üdvözöllek
Ez uj esztendőben.

Én is nőttem egy év alatt,
Szorgalmam is nőjön,
Hogy általam szivetekbe
Számos öröm jőjön.
S fáradságtok jutalmazva
Legyen jövendőben.
Jó szülőim, üdvözöllek
Ez uj esztendőben!

Bezerédj Amália: A nagyravágyó madár

A madarak egykor
Királyt választottak,
Ebben határozó
Gyülést is tartottak.

S azt végezték, hogy a
Legkitünőbb köztük,
Álljon megválasztott
Királyul fölöttük.

Ezt hallva egy kicsiny
Nagyravágyó madár,
Gondolt egy furcsát, hogy
Ő lehessen király.

Minden tarka tollat
Magára aggatott,
A mit sok szép madár
Itt-ott elhullatott.

S igy ment a gyülésbe
Azon boldog hitben,
Hogy ott most nálánál
Egy kitünőbb sincsen.

De a mint belépett
Társai elébe,
Rettentő nevetés
Hangzott a fülébe.

Ez még nem volt elég,
Hogy igy kinevették,
De még tollzatát is
Mind leszedegették.

S mivel nem volt köztük
Kitünőbb a sasnál,
Ez lőn egyhangulag
Megválasztott király.

* * *

Más tulajdonával
Dicsekedni nem szép,
A valódi érdem
Jutalmat nyer mindég.

Bezerédj Amália: Talányok

1.

Mind örökké barangolok,
Azt sem tudom, hol lakom;
A hol járok, dörömbölni
Szoktam, ajtón, ablakon.
S ezért senki nem is szeret,
Ki is szeretné a

Szelet.

2.

Nagy hidegben soká élek,
Vigy szobába, s meghalok.

Hó.

3.

Nincsen lábam, mégis gyorsan szaladok;
Nagyra növök, ha egy helyben maradok;
Mély torkommal mindenfélét elnyelek,
Ha bősz vagyok, rettegnek az emberek.

Folyó.

4.

Minden rosz és rest tanuló
Az én méltó pajtásom,
Életemben sokat tűrök,
Jegyet visel a hátom.

Szamár.

5.

Utaimban mindenütt
A virágot keresem,
Üldöznek a gyermekek;
Rövid az én életem.

Lepke.

6.

Van nevem, de nincs alakom, nincs testem,
Nem is látott engem senki sohasem;
Alig várják jöttömet a gyermekek,
Mert tudják, hogy én a jókhoz
Üres kézzel nem megyek.

Karácsony.

7.

A ki engem nem kerül,
Sokban előre halad.
A jó gyermek jó kedvvel
Rendesen meglátogat.

Iskola.

8.

Van szavam, de nincs hangom,
Nem aluszom, nem eszem;
Mégis hogy ha kedved tartja,
Jól mulathatsz én velem.

Könyv.

9.

Éjjel ugy mint nappal állok én négy lábon,
Hogy rajtam bárki is nyugalmat találjon!
De ha meg kell néha változtatnom helyem,
Lábaim semmit sem segithetnek ebben
S más két láb szükséges, hogy elvigyen engem.

Szék.

10.

Emberi ész mestermüve,
Országok jótéteménye;
Futok s mégis helyt maradok
S habár szólni nem is tudok
S magam épen nem ismerem,
Mégis az időt jelentem.

Ora.

Bezerédj Amália: A világról

Ne higyjétek, hogy e földet,
Mit világnak nevezünk,
Csak mi lakjuk, s az egészet
Elfoglalja telepünk.

Magyarország a mi hazánk,
Nagy darab, de a világ
Sokkal nagyobb, s ezen kivül
Van még rajta sok ország.

E számtalan országokat
Különböző nép lakja,
Tápszerüket különféle
Állat, növény s viz adja.

Vannak roppant nagy vizek,
Miknek tenger a neve,
Hajóval utaznak rajta,
Sok állattal van tele.

Külön minden ország népe
Hódol egy-egy királynak,
Kik rendezik ügyeiket,
S törvényeket csinálnak.

Épen mint a mi országunk,
Vannak azok felosztva,
Hegy, völgy által elválasztott
Városokra, falukra.

Városokban pompás, drága,
Nagy templomok s paloták,
Az utczákat jövő, menő
Férfiak s nők tarkitják.

Ur és paraszt, gazdag, szegény
Van mindenütt vegyesen.
A hány nemzet, annyi szokás,
S beszél annyi nyelveken.

A franczia, angol, német
Igen mivelt nemzetek;
Tőlök nyer a világ-ipar
Számos becses műveket.

Az olasz a zenében s a
Festészetben kitünő,
Tőlük kerül sok remek kép,
Bájló dalu férfi s nő.

Spanyoloknál ló, juh és bor,
Vannak jók és nemesek.
Ezek által jut némelynek
Igen gazdag kereset.

Hajdanta a török roppant
Nagy hatalmu nép vala,
De nem akar mivelődni,
S el e miatt satnyula.

Legnagyobb föld az oroszé,
Miveltsége ennek sincs;
Vadászatból él nagy része,
Náluk a bőr drága kincs.

Ezek a legfőbb nemzetek,
A kiket itt emliték;
De előbb is a mint mondám:
Számtalanok vannak még.

Ám de hagyjuk, lesz idő még
Megismerni mindnyáját;
Legelőször ismerje meg
Ki-ki saját hazáját.

Tudja meg, mily drága föld az,
Melynek keblén született:
Mely mint anya gyermekének
Ád naponként kenyeret.

S majd idővel, ha szükség lesz,
Mint jó gyermek anyjáért,
Oly tettre kész legyen minden
Hű kebel a hazáért!

Bezerédj Amália: Virágok

Hóvirág.

Ártatlan kis virág vagyok,
A tavaszt én hirdetem;
Fehér kelyhemet föltárom,
Mihelyt a hó elmegyen.

Ibolya.

Zöld fű között a fák tövén
Elrejtőzve viritok én;
Mégis sokan fölkeresnek,
S bokrétába kötözgetnek.

Rózsa.

Én vagyok a büszke rózsa,
A virágok királynéja;
Elterjedve e világon,
Igen nagy az én családom.

Kamélia.

Idegen ország a hazám,
De itten is viritok ám.
Tenyésztenek a kertészek,
Télen igen sokat érek.

Katika sisakvirág.

Szép sötétkék virág vagyok,
Száramon sok sisak terem,
A gyógytárban hasznos növény,
Igen mérges a gyökerem.

Mák.

Ért magvamat mézzel főve
Süteménybe használják.
“Mákony” nevü altató szert
Tejnedvemből csinálják.

Piros gyüszüvirág.

Én is nagyon mérges vagyok,
Hozzám ne is nyuljatok;
Bár pirosló gyüszüimmel
Kertekben is viritok.