Dobos Ferenc

Dobos Ferenc: Nappal a börtönben

Először napokat számoltunk.
Azután hetek következtek.
Már félév lett a hónapokból,
– De mi lesz, ha majd évek lesznek?

Ha évek múlva jösz, szabadság,
Lelkünket már meg sem találod.
Hisz minden nappal eltemetünk
Lelkünkből egy-egy reményt, álmot.

S testünkből is csak egy roncs lesz az,
Mit meghagynak a múló évek.
– De ha így megy ez a leromlás,
Tudom, hogy egy évig sem élek –

Jobb is lesz az, mint roncsolt testtel
Csak vegetálni lélek nélkül.
– Az elmúlás gondolatával
Az ember itt hamar megbékül.

Dobos Ferenc: Fenyő a Hargitán

Földrengés, vagy villámcsapás alatt
A Hargitán egy szikla meghasadt.

Tenyérnyi rés volt. Az esők, szelek
Mind vittek abba néhány porszemet.

És évek múlva oda hullatott
Madár, vagy szél egy kis fenyőmagot.

Az a mag megszerette ott a földet,
S más tavasszal már mint kis fenyő zöldelt.

Gyökereit sziklába kellett vájja,
– S mégis egyre szebb lett a koronája.

Száz szél, vihar támadta, hogy kidöntse,
De csak annál erősebb lett a törzse.

Őseink az ily fenyőktől tanulták meg talán,
Hogyan lehet megélni a Hargita oldalán.

És mi, mai székelyek is ha élni akarunk,
A kőből is kenyeret kell kiszorítson karunk.

Dobos Ferenc: Papirosbéke

A papirokon már rég béke van.
Rajtuk az írás már meg is fakult.
De mindez nem ér semmit, míg a múlt
Háború okai még egyre visszajárnak,
Mint éjféli, rémes, kísértő árnyak,
Féltékenység, irigység, gyűlölet,
S száz más rossz, mi ezek nyomán jöhet.
Nincsenek már győzők és legyőzöttek,
Mert ezen rémek mindenkit legyőztek.
S bármerre tekints:
Köztük egynek is nyugodt perce nincs.
Egyet vesztettek el mindannyian: Krisztust,
S mit Ő hozott, a szeretet parancsát;
És igaz béke nem is lesz a földön,
Míg ezt meg nem tanulják, s meg nem tartják.
A világnak nincs is más menedéke,
Mint a krisztusi szeretet és béke.