Emőd Tamás: Itthon Eldorádóban

Leborulok az omló, barna rögre:
Szenteltessék meg porod mindörökre
Ős Eldorádó, mesék ligete,
Szerelmes vérem első szigete.

– Sion fölött az Isten szava dörgött,
Krisztus melle a feszületen hörgött,
Néró kezében hóhérbárd a lant,
Szent Bertalan-éj gyásza elsuhant –

Szerelmes vérem mindig itt maradt
Nagy, naplevelü, lombos fák alatt,
Vaderdő utján csókolózva járt,
Nászra és gyászra muzsikát talált.

Percek peregtek, órák, századok:
Itthon maradtam és itthon vagyok, –
Ős Eldorádó kellős közepén
Fekszem le majd az őszi venyigén.

Emőd Tamás: Jönnek a lányok

Dél felé, mikor tüzet rak a nap,
Mikor az élet harangszóra kap
És minden vércsepp énekelni kezd,
Hallani vidám, vig-vihogó neszt.

Távol, piros-kék fátyolok alatt
Kacagva, zsongva nő egy lánycsapat,
Nyomába másik, harmadik siet,
Az utca él, az utca fél, liheg!

Aranyvörös, dérittas levelek
Pajkos serege röpköd, rí, nevet –
Száz szoknya lendül, száz szem mosolyog,
S az utca szíve részegen dobog.

Hangos, harangos dél borul le rám,
Az egész utca csupa, csupa lány!
Tűz és vízió hömpölyög felém:
A sátán áll az utca szögletén.

Emőd Tamás: Bolyai

A könyvesház kék ablakából látni,
Hogy jön az est az országúton át –
Ködöt füstölnek, párát eregetnek
Künn a kémények és benn a pipák.
A polcokon ó-könyvek díszelegnek,
Sok titkos írás, ábra, jel, betű.
S a csillagok szigorú mesterének
Arcára hull az alkonyi derű.

A hold kisüt. Kopernik barna képe
Mosolyog most a homályos falon,
Sárga pergamen, lúdtoll, lila ténta:
Pár tompa folt az íróasztalon.
A hold ragyog. Bólongat már a bölcs agg,
A kemencében is szunnyad a szén,
S a vén magyar szent lelke áthajózik
A csillagok és számok tengerén.

Emőd Tamás: Rab prédikátorok éneke

Lenn menydörög a vizek orgonája,
Tajtékba fúl a bősz hullámtorok –
De lapátolnak dideregve-fázva
Gályarab hetven prédikátorok.
Pozsony alatt láncát ötszáz cipelte,
Gályarab hetven: mikor ideért
– Ütött az óra – álmos, öreg este
Hetven dacos pap rabruhát cserélt!

Napverte arcuk izma meg se rándul,
Nagyritka szó: “Testvér, egy korty vizet!”
Víg élc ha csattan: “Van viz a Dunán túl” –
Robotra kész a serkenő ideg;
Ostorszíj pattog: “Dologra, pogányok!”
Sok szem felvillan, sáppadt tűzben ég,
De enyhül a vád, elpihen az átok,
Pár agg mordul csak: “Megbocsát az ég…”

Éjfél körül fölrezzen egyik-másik:
“Hallod?… hogy sir a havasok felett…
…ezüstbillentyüs tárogató játszik…”
Szivük megdobban, könypatak pereg –
Nagy, néma gyöngyök sokbarázdás arcon,
Mint őszi harmat hideg szél után…
Hetven legény vért hullatott a harcon,
Nem búvó könnyüt bús daróczruhán.

Mint vészmadár, inog a rongy vitorla.
Időtlen úton, késő éjfelen,
Piros vércseppel, vándordaru-tollal
Levél iródik a födélzeten:
“Nehéz rabságban mind elpusztul itt lenn,
Haja hófehér már, de a lelke bátor…
Erős vára maradt a hatalmas Isten!
Anno ezerhétszáz. –

Hetven prédikátor.”

Emőd Tamás: Jávorka nótája

Kerek a mennyország, csillagos a háta,
Hótól deres, vértől veres
Szürke lovam lába.
Járjad pejkó, járjad,
Dombos táját, sík határát
A Fekete Vágnak –
Fényes napja beborult a vitézi világnak!

Tavaly Stiriában, tavalyelőtt Bécsben,
Mint az ordas szürke farkas
Kullogott a vészben:
Mérjed lovam, mérjed.
Sebes röptét a szeleknek,
Tengerét a vérnek –
Fekete Vág ha megárad, akkor is beérjed!

Hét napi járóföld a trencséni tábor,
Szedett-vedett armada lett
A híres brigádból…
Vágtass lovam, vágtass,
Vad erdőben, nagy mezőben
Gonosz útat ágyazz,
Téli széllel, magyar vérrel, viharokkal áztass!

Szentek hegedűje, ördögök dudája,
Jóban javas, rosszban ludas
A mi nótánk fája:
Fujjad sárkány, fujjad,
Tűzokádó szürke ráró,
Ne a régit, újat!
Amitől a kuruc isten záporesőt hullat!

Verje meg a nagy gyász, fojtsa el az átok,
Aki ígyen hagyja cserben
A legszebb brigádot!
Gyepre táltos, gyepre
Úrimódi bitangsága
Lesz a vezér veszte –
Ha nem ma, hát holnap. Holnap Vízkeresztre!

Emőd Tamás: A berek erdő

Fehér a hold, de gyászba borult
A Berek erdőn minden út.
Térdig járok az őszi ködben:
Keresek egy falut.

Hol volt, hol nem volt… zúg az erdő,
Cikázik, hull a holdsugár –
Messzi fák közül idevillog
A körösszegi vár.

Mérföldet lépek egy lépéssel,
Esztendők során hágok át:
Hej, Berek erdő visszajöttem,
Itt jár egy vén diák!

Gázolok a nagy feledésbe,
Sarkam alatt sír, nyög a gyep,
Hej, Berek erdő, vadon erdő,
Egy falut keresek!

Itt voltam elátkozott herceg,
Itt háltam a vad muharon,
Tizenöt évet itt aludtam
Csipkés ravatalon.

Ázva-nótázva nőttem itt fel,
Most fáradt, fakó úr vagyok,
Elvesztettem a Berek erdőt,
Az eget és napot.

Hej, őszi szellő, őszi szántás,
Hol itt a járás, hol az út?
Tizenöt évet átaludtam –
Keresek egy falut.

Emőd Tamás: Szilveszter

A város alvó szive úgy üt,
Mint egy öreg, zenélő óra,
Csukott csárdák ablaka csillan
És fény szitál a téli hóra:
Miatyánk légy velünk.

A ködön át lompos, nagy árnyék
Surran sötéten, suhog lustán –
Urak, úrfiak, lump diákok,
Éjféli szél kószál az utcán;
Miatyánk légy velünk.

Holdas fény hull a ház falára.
Kong egy harang. Mivégre kongat?
Ma éjjel éber minden élet,
Holnap szomorú lesz a szombat:
Miatyánk légy velünk.

Tavaly, ki tudja, hol mulattunk?
Tavaly, ki tudja, kit szerettünk?
Keresztet vet a kassza hölgye,
Fakó füst szárnya leng felettünk…
Miatyánk légy velünk.

Tavalyi bor, tavalyi mámor
Kifogy lassacskán, búsan, békén,
Vörös lámpák és sárga lángok
Lobognak lenn az utca mélyén –
Miatyánk légy velünk.