Faludi Ferenc: Szerencse

A szerencse változásin
Tanult elme nem indul,
Ide s oda rándulásin
Nem sértődik, nem mozdul.
Csak ugy nézi csuf játékát,
Mint a forgó karikát,
Csak ugy nézi csuf játékát,
Mint a forgó karikát.
Mint a forgó karikát.

Ma hiteget, hizelkedik,
Szárnyán visel, fenn hordoz;
Hólnap megint mérgeskedik,
Bosszuságot, gondot hoz.
Rád szegezi kész táborát,
S meg felszedi sátorát,
Rád szegezi kész táborát,
S meg felszedi sátorát.
S meg felszedi sátorát.

Ma felbillent első fokra,
Ápolgat és mosolog,
Kebelébe ragad csókra,
– Már megbánta, tébolog.
Nálad tölti ebéd korát,
Másutt eszik vacsorát,
Nálad tölti ebéd korát,
Másutt eszik vacsorát.
Másutt eszik vacsorát.

Csak árulás biztatása,
Tárházokkal ha imád;
Öröm-üröm ajánlása:
Visszarántja, a mit ád.
Szerencsére csak ugy tekints:
Ajándékja álomkincs –
Szerencsére csak ugy tekints:
Ajándékja álomkincs.
Ajándékja álomkincs.

Kopasz, bénna és vak jószág,
Agyarkodó, fondorló;
Felkendőzött, aggótt óság,
Nyughatatlan kóborló.
A szerencsét jól megismérd,
S a mint szolgált, ugy dicsird –
A szerencsét jól megismird,
S a mint szolgált, ugy dicsird.
S a mint szolgált, ugy dicsird.

Faludi Ferenc: Nem mind vigaság a vigaság

Azon senki ne épitsen,
Hogy engem lát vigadni,
Mert örömet, a hol nincsen,
Néha lehet mutatni.

Hogyha olykor talál érni
Örömnek holmi gőze,
Másnak, okát nem kell kérni,
Mert ahhoz semmi köze.

Vidám legyek, vagy kedvetlen:
Senki arrul nem tehet,
Indulatom szemlélhetlen;
Napvilágra nem kelhet.

Mert örömemnek ösztönét
Valaminthogy titkolom,
Úgy bánatom eredetét
Másoknak nem panaszlom.

Ebben s abban volt már részem,
Még a szerencse hagyta,
Bút s örömet érzett szivem,
Tudja, a ki próbálta.

De már lelkem eztet, aztot
Okosan viselheti,
A ki mihez hozzá szokott,
Aztat könnyen türheti.

Faludi Ferenc: A Szüz Máriához

Ó Istennek kedvese,
Szentléleknek jegyese,
Szüz Mária, ritka kincs!
Isten után mássad nincs.

Téged ég-föld magasztal,
Nagy királynéjának vall,
Mária, méltóságod nagy,
Angyaloknál feljebb vagy

Szüz méhedben fogadtad,
Szüz emlővel szoptattad,
Szüzen szülted fiadat,
Mindenható uradat.

Kiss nyájadat oltalmazd,
A bünt tőle távaztasd,
Te légy a mi gyámolunk,
Könyörülő asszonyunk.

Engedd: téged kövessünk,
Tiszta szivvel szeressünk,
Égjen bennünk ez a tüz,
Hozzád, kegyességes Szüz!

Faludi Ferenc: Az Ur Jézushoz

Jézus, szivem szép szerelme!
Az én lelkem gerjedelme
Buzgón szeret tégedet;

Nem azért, hogy üdvezüljen,
Tüzre, kinra ne kerüljen, –
Másként szeret tégedet.

Ingyen Uram, te szerettél,
Teremtettél, megszenteltél,
Megváltottál engemet:

Ugy, én szivem szép szerelme!
Az én lelkem gerjedelme
Ingyen szeret tégedet.

Ebben a hív szeretetben,
Hóltig való tiszteletben
Vigan ontom véremet,

Vigan néked én Istenem,
Drága kincsem és mindenem,
Feláldozom éltemet!

Faludi Ferenc: A feszülethez

Szüzek, iffjak sirjatok,
Méllyen szomorkodjatok,
Keseregjen minden sziv,
A ki Jesussához hiv.

Nincsen abban irgalom,
Hozzád busgó fájdalom,
A ki téged meg nem szán,
Ó Jézus, a keresztfán.

Gyenge testén sebeit,
Vérrel buzgó kékeit
A ki látja és nem sir,
Élő hittel az nem bir.

A kősziklák repednek,
Nap és hold setédednek,
Minden állat megindul,
Csak a bünes nem busul.

Szállj szivedbe, sirasd meg
Büneidet; gondold meg:
Hogy az Isten fia vólt,
A ki érted igy meghólt!