Ignotus Hugó versei

Ignotus Hugó: Vers

Alig kezdtem: ködök ereszkednek
Nap a napnak gondolatlan sirt ás,
Ami tegnap ökölemelés volt,
Ma bizony jó, ha szájrándítás.
Innen is, onnan is kezem lehanyatlik
Ahogy, idegen, magam elé nézek,
El sem mentem: más ül a helyemben,
S ajkam elernyed, ahogy fütyörészek.
Egyre-kettőre lekopik rólam,
Amit tudtam, amit akartam
Magam is alig emlékszem magamra,
S mire meghalok, rég meghaltam.

Ignotus Hugó: Várnod egy jelre…

Várnod egy jelre, várnod egy szóra;
Egyszer egy héten egy lopott óra
S ehhez vesszőfutásban érned:
Ezt adhatom, szegénykém, néked.

Félned magadért s félned értem,
Meg se téve már tetten érten
Véletlen lenni más helyébe:
Ezt kapod egy szivért cserébe.

Tűrnöd, titkolnod, osztozkodnod,
Módját se várva mindent adnod
S amire vágyol, azt nem találnod:
Igy lop meg, teljesülve, álmod.

Lenned egynek egy hosszú sorba,
Lenned emléknek, összefolyva
Száz más emlékkel, ha bevégzed:
Ez, ami tart feléd, a végzet.

Elébed állok kézzel-mellel,
Hogy megvédjelek magam ellen,
S a vége az, hogy idehúzlak.
A vége az, hogy összezúzlak.

A kezemen itt érzem ajkad,
Az ajkamat ott érzem rajtad –
Rossz óra volt, amelybe’ lettél,
Amikor énnekem születtél.

Ignotus Hugó: Isten veled

Ha csak ez kell: isten veled, babám
Ki mást csak néz is, engem nem szeret;
Emlékem úgyis fél-emlék csupán –
Isten veled.

Vannak dolgok, amiknek íze vész,
S vannak, miket a szív sosem feled –
Teszem: két pici láb, két fura kéz –
Isten veled.

Olykor a nap egy percre fölragyog,
Aztán megint köd ül a bérc felett –
Légy oly vidám, amily bús én vagyok –
Isten veled.

Ignotus Hugó: Fátyol

Féltésemnek fátyolával
Édes arcod hadd fedem be,
Hogy ne vesssen bájad üszköt
Férfiszívbe, férfiszembe.

Ellenségem a fehér gyöngy,
Árulós a sima bársony –
Zsákruhába öltöztetlek,
Nehogy más is szépnek lásson.

Légy rabom, te márványtermet,
Légy napom, te drága két szem –
Ez a büszke váll csak engem
Babonázzon és igézzen!

Vágtató tűz bennem a vér,
Fölcsapó láng a lehelet –
Mint a sárkány, bús haraggal
Állok őrt a házad mellett.

Ignotus Hugó: A völgyben

Előtted mék. Mögöttünk zúg a nád,
Bottal verem a szúnyogfelhőt széllyel –
Tudd meg, leány: szeretőm volt anyád
Sok téli délután, sok nyári éjjel.

Fojtó a lég. A völgy fülledt verem;
Tikkadtan vet az égre szürke pántot –
Mi lesz veled, lyány, és mi lesz velem?
Megcsapja nyakamat forró ziháltod.

Forgószél fog be. Tenyerem tüzel.
Villám vakít s harsan dörej nyomába –
Itt csaphatott le valahol közel –
Gyere mellém. Ugyis minden hiába.

Ignotus Hugó: Évnapra

Mondják, sirod virágtól tarka –
Én még nem voltam ott,
Drága fejed ha lelkembe villan
Eloszlatom legott,
Drága kezed ha kezemet éri
Fölébresztem magam, –
Engem nem lát magával sírni
Akinek halottja van.

Nem hinnéd, mily szép még mindig az élet,
A nap egyre hogy ragyog –
Előre köszönök okos uraknak,
Mert én is okos vagyok.
Okos a kanja, nevet a nősténye
S a föld tovább forog –
Föl sem tünik, hogy te nem élsz már
S hogy én nem gyilkolok!