Ignotus Hugó: Szerelem

Eszembe jut, amit felejtett,
Fölemelem, amit elejtett,
Megőrzöm, amit eltapos,
Vigasztalom, ha bánatos,
Nem búsitom, mikor nevet,
Azt emlitem, akit szeret,

A kiskabátját rásegítem,
Nem szenvedélylyel, de szelíden,
Hozzá csak ujjhegygyel sem érek,
Szerelmet tőle sohse kérek
És nem is vallok sohasem –
Ó milyen forrón szeretem!

1891

Ignotus Hugó: Tavaszi bor

Gyenge rügyek, halványzöld levelek,
Sorsomba negyvenedszer visszatérők,
Uj tavaszok, elvonuló telek,
Lemondva múlók, követelve kérők,
Kékségek, miknek hűse is meleg,
És meghalások, szürkeségbe térők –
Mit tudom én, mi az, ami ragyog,
Mit tudom én, ki az, aki vagyok!

Részeg vagyok, mondjátok. Az lehet,
Gondolom is a bort, ami megejtett,
Torkomba érzek gyülni könyeket,
Miket a húnyt szem gőgje visszarejtett;
Őrületet, mely az agyban rekedt,
Csókot, amely csattanni elfelejtett
És életet, életet, életet,
Amelyet aki élt, nem élhetett.

Ó szép tavasz, ó gyönyörű világ,
Ó paradicsom annak, aki birja,
Asszonymosoly és almafavirág,
Vizek esése, illanatok írja,
Ó vágy, mi fülleszt, ó kín, ami rág,
Lételek ágya, rothadások sírja –
Éjfeli csöndek, hajnali zenék:
Feleljetek nekem: vagyok-e még?

Vagyok-e még és voltam-e vajon,
S nem csak a magam álma-é, hogy voltam,
S nem itt viaszlik-e önágyamon
A halott, kinek fölibe hajoltam,
Én vagyok-e, ki ballag utamon
S nem porlok-e rég valamerre, holtan,
Pályám – én vagyok-é, aki futom?
Nem tudom – ha megöltök, se tudom.

Jaj, megvesznek a tavaszi fagyok
Megújra, míg tavaszvirágra várok,
S koporsófödél, ami fönn ragyog
És lenn az utca temetői árok;
Kezdettől fogva én nem én vagyok,
Kezdettől fogva én csak hazajárok –
S tavasz s virág s napfény és szerelem:
Élj és ragyogj és ne törődj velem!

Ignotus Hugó: Kocsizó

Ne gondolj mással, csak engem szeress,
Nevess ki mást, de engemet szeress,
Hogy én szeretlek-e, azt ne keresd,
Itt van urad s parancsolód: szeresd!
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.

Az utcán várj meg, jöjj elém s szeress,
Kocsimba kéredzkedj föl és szeress,
Gyereksziveddel, kis madáreszeddel,
Egérfogaddal, kis macskakezeddel
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.

Álmodban velem álmodj és szeress,
Keltedben velem ébredj és szeress,
Éltemben nekem élj csak és szeress,
Holtomban halj utánam és szeress –
Szeress, szeress,
Csakis engem szeress.

1909.

Ignotus Hugó: Vers

Alig kezdtem: ködök ereszkednek
Nap a napnak gondolatlan sirt ás,
Ami tegnap ökölemelés volt,
Ma bizony jó, ha szájrándítás.
Innen is, onnan is kezem lehanyatlik
Ahogy, idegen, magam elé nézek,
El sem mentem: más ül a helyemben,
S ajkam elernyed, ahogy fütyörészek.
Egyre-kettőre lekopik rólam,
Amit tudtam, amit akartam
Magam is alig emlékszem magamra,
S mire meghalok, rég meghaltam.

Ignotus Hugó: Várnod egy jelre…

Várnod egy jelre, várnod egy szóra;
Egyszer egy héten egy lopott óra
S ehhez vesszőfutásban érned:
Ezt adhatom, szegénykém, néked.

Félned magadért s félned értem,
Meg se téve már tetten érten
Véletlen lenni más helyébe:
Ezt kapod egy szivért cserébe.

Tűrnöd, titkolnod, osztozkodnod,
Módját se várva mindent adnod
S amire vágyol, azt nem találnod:
Igy lop meg, teljesülve, álmod.

Lenned egynek egy hosszú sorba,
Lenned emléknek, összefolyva
Száz más emlékkel, ha bevégzed:
Ez, ami tart feléd, a végzet.

Elébed állok kézzel-mellel,
Hogy megvédjelek magam ellen,
S a vége az, hogy idehúzlak.
A vége az, hogy összezúzlak.

A kezemen itt érzem ajkad,
Az ajkamat ott érzem rajtad –
Rossz óra volt, amelybe’ lettél,
Amikor énnekem születtél.

Ignotus Hugó: Isten veled

Ha csak ez kell: isten veled, babám
Ki mást csak néz is, engem nem szeret;
Emlékem úgyis fél-emlék csupán –
Isten veled.

Vannak dolgok, amiknek íze vész,
S vannak, miket a szív sosem feled –
Teszem: két pici láb, két fura kéz –
Isten veled.

Olykor a nap egy percre fölragyog,
Aztán megint köd ül a bérc felett –
Légy oly vidám, amily bús én vagyok –
Isten veled.

Ignotus Hugó: Fátyol

Féltésemnek fátyolával
Édes arcod hadd fedem be,
Hogy ne vesssen bájad üszköt
Férfiszívbe, férfiszembe.

Ellenségem a fehér gyöngy,
Árulós a sima bársony –
Zsákruhába öltöztetlek,
Nehogy más is szépnek lásson.

Légy rabom, te márványtermet,
Légy napom, te drága két szem –
Ez a büszke váll csak engem
Babonázzon és igézzen!

Vágtató tűz bennem a vér,
Fölcsapó láng a lehelet –
Mint a sárkány, bús haraggal
Állok őrt a házad mellett.