Jámbor Pál: Új-pest

Harsog a kürt, éljen Új-Pest!
Ifju szép külvárosunk,
Hol csengő pőröly tüzében
Kél a nap, mit álmodunk.
Aki számkivetve hervadt,
A testvér, megjött haza;
Hints virágot merre indult:
Egy lépést tett a haza.

Hogyha szárny nincs, jó a mankó;
Éljen a lovas vasut!
Amerika ily uton jár,
És mi messze –messze fut!
Mondd, ki vitte vajh előbbre
Ezt a gazdag századot?
Ő a földbe milliót vet,
Milliót vet mint magot.

Pest az agy, de karja Új-Pest,
Méh ma, holnap óriás;
Egyik a hajnalt hasítja,
Pénzt ver itt a kalapács.
Pest-Budától Palotáig,
Egy biró lesz ezután;
Holnap a Lánchíd helyett majd
Három híd fut a Dunán

Ó-Budáról cseng a pőröly,
Dal, mit a munkás dalol;
Mesterművet szült a hámor –
Azt jelenti e gomoly.
A nap, mely aranysugárt szór
A harmattal, mely ezüst,
Annyi áldást, hidd, nem áraszt.
Mennyit áraszt most a füst.

Minden egy szó: munka! munka!
Tudja ezt jól Albion,
Átfurván a tenger ágyát
Tegnap egy drótsodronyon.
Mindennap csodák születnek,
A világ uj arcot ölt.
Oh hon ébredj! annyi kincset,
Annyi kincset – rejt e föld!…

A szegénység szolgaság azt
Mondja egy nagy francia,
És amit mond, szentírás az,
Nála nincs nagyobb iga;
Gazdagodjunk meg barátim,
A szabadság megjövend.
Hogyha szárnyat bir a nemzet:
A jövendő a mienk!

Jámbor Pál: A honvédekhez

Előre katonák!
Ti rátok néz négy részről a világ;
Mert ezt kivánja fegyverünk,
Melynek nevét vérrel kell szereznünk;
Kivánja ezt a becsület,
Mi nélkül fegyver oldalunkon nem lehet;
Mert ezt kivánja drága kedvesünk,
Kit győztesen ismét ölelhetünk;
Mert a szabadság mely minket vezet,
S dicsőbb vezérünk ennél nem lehet;
Mert vérmező a bajnoknak hona,
Ott szed babért, ott él a katona;
És ez a föld, és nép mit védni kell,
Piros vérünk utolsó cseppjivel;
Mert oh, mit ér akkor majd fegyverünk,
Ha nem lészen kit verjen – nemzetünk?!