Mily szelidek és engedelmesek,
Hogy vésnek, ásnak és faragnak,
Ők szolgái minden szeszélynek
Alázatnak, gőgnek, haragnak.
A kalapomat mélyen emelik,
És számhoz szállitják az ételt,
Habozni még nem láttam őket,
s nem ismerik a gyáva kételyt.
Megsimogatják akit szeretek,
Ha kivánom a szennybe túrnak,
Ha akarom gőgös királyok
De ha tetszik lopni tanúlnak.
Szegény kopott bús rabszolgakezek
Néha rémülve nézek rátok:
Ha fellázadnátok egy éjjel,
S amig alszom, megfojtanátok.
Nyugat, 1908 / 23. szám
Szócsengőket rázni
Rímeket cifrázni
Nincsen nekem kedvem.
Érzésekből holmi
Ékszert kovácsolni
Hogy legyen türelmem.
Lihegtetni ritmust
Pattogtatni taktust
Építgetni formát:
Szép hangulat-kriptát,
Kényes dal-kalitkát…
Únom ezt a formát.
Sóhajtani óhajt,
Óhajtani sóhajt
Szerelmen mélázni;
Nincsen nekem orcám
Meddő ágyam gyolcsán
Lelkem magyarázni.
A téntatartómban
Ténta helyett ón van
Én már ezt se bánom.
Azt se tudom régen,
Öröm-e, vagy szégyen
Így élni világom?
Nyugat, 1916 / 11. szám
Szép barna bútorok, szegény falak:
Ma nem hál itthon az életöröm;
Ma jaj nekem a hosszú éjszakán
Minden szobrom ma még összetöröm.
És kidobálom a szentképeket,
A vertezüst nehéz edényeket,
Ma összezúzok minden porcelánt,
És eloltom a meleg fényeket.
Hímzett selyem ma épen nem marad,
Sárgult csipkék és nemes szőnyegek;
Kidobálok ma minden ékkövet
S fázva, üresen, összegörnyedek.
Dohányillat, tömjénszag, parfümök:
Ma éjjel búsan mindent száműzök,
Dalos szép szavak nem folynak ma át
Víg folyamban a fogaim között.
Ma koszorút a halálfélelem
Csavar barnahajas fejem körül,
Ma hideg harmatot sír rám a láz
S forró hajával szárazra törül.
S a beteg reggel aranytűje majd
– Az első, zengő, végtelen sugár –
Átszúrja fáradt, fáradt szivemet
S egy utolsó hálás mosolyra vár.
Nyugat, 1908 / 5. szám
Két fényes pej ló húzza az ekét,
Fakó tarló sötét bele kifordul;
Az őszi nap ezüstszin selymet ont
Oly fakó-kék és lágy a horizont
A nap tünődve épp lejtőre fordul.
Távol hegyek még daltól hangosak
Beteg párákból fátylat sző az alkony –
A sok szőllőprés vörös mustot ont;
Úgy vérzik el a nyár, a vén bolond,
Mint egy megölt, hatalmas szőke asszony.
Már jő a dér és érik a kökény,
a kopasz fákon varjak feketélnek;…
Mint jégeső: hull szememből a könny,
Elhagyott szép hitvesem: a közöny,
Jaj végem van, megint élek, remélek.
Nyugat, 1908 / 18. szám
Egyszer korán ébredtem fel nagyon,
A fehérfalú kis gyermekszobában,
De már nagy napsugároszlopban állt
A régi barna polituros ágyam.
A fényben káprázott álmos szemem,
A könnyű tüllfüggöny pihegve mozgott,
S nagyon gyengén zöldeltek rajta át
Dús águkkal a nagy orgona bokrok.
Fényes golyók és tarka pántlikák:
Rigófüttyök lengtek kis sima szélen,
Szobám zengve, tarkán megtelt velük
S a kitárt ablak csillogott kevélyen.
A napfényben szemem gyáván kinyílt:
Ott állt apám, s szép arca rám mosolygott;
Az a smaragdgyűrü volt lágy kezén,
Mit még nagyapjának nagyapja hordott.
Nyugat, 1909 / 14. szám
Nagyszarvú fehér ökreivel,
A kemény-csontú barna élet
Jön és fölszántja a szívemet,
Halkan fütyölget és nevet:
S kurjant néha a durva béres.
Meddő, sovány szűz jár nyomába
Sir hangtalan; a könnye véres,
A szántásba halálmagot szór
Rá visszanéz röhögve, sokszor
S halkan fütyöl a barna béres.
Nyugat, 1908 / 3. szám
Küldenék csokrot,
Nincsen virágom.
Gyümölcsöt: hernyó
Termett az ágon.
Jóbort ünnepre,
Csengős igéket,
Elverte jég itt
A venyigéket.
Küldenék búzát,
Csupa gaz, konkoly,
Kaptáram kincse
Méz helyett sonkoly.
Hej éveinknek
nagy már a nyája,
Kiürül lassan
Gazda tanyája.
Halál pitvarján
Fázunk, henyélünk,
Szegények vagyunk,
Kutyául élünk.
Nyugat, 1923 / 11-12. szám
Majd készitek egy vörös serleget;
Forró, zengő rubinból csiszolom,
Szemem eresze alá állitom
És kilenc éjjel csordultig sirom.
Vajszin kezed reszketve tartja majd,
Némán nyaldossák a kis kék erek,
És összenőtt szemöldököd alól
A két mély kút a serlegre mered.
Szivem rubinjából lesz a kehely…
Hideg vére a combodra pereg,
Te mondasz egy őrült, szép áldomást
És fáradt, részeg szádhoz emeled…
Nyugat, 1908 / 21. szám
Meleg volt izzadtam,
Télfagy volt vacogtam,
Magam sose szántam
Panaszt nem nyafogtam.
Az életet tűrtem,
Sorsomat viseltem,
Nem volt a vállamon
Cifra szűr a lelkem.
Nyergeletlen fakó
Csontos lovon jártam,
Darvakat szerettem,
Pávákat utáltam.
Volt, hogy volt jó borom,
Jókedvem, dohányom,
Asszonynép sosem volt
Életem-halálom.
Kis borjút ökörnek,
Csikót paripának
Neveltem más fattyát
Magyar katonának.
Mi voltam; rongy voltam?
Vagy pántlika-másli…
Elhervad az ember,
Mint a szép muskátli.
Nyugat, 1916 / 20. szám
Benn a szivben valaki kalapál;
Vékony vésővel betüket vés a falba,
Nem látott arcokat, nem ismert figurákat:
Verejték-folyós homlokot balra,
Jobbra: széntüzű, kénvirágú fákat,
Csak egyre vés, női hajat pipál.
A kalapács benn mindent összetör:
Egy kék nézés porcellánszobrocskáját,
Egy régi csók könnyszagú csorba üstjét,
Néhány kicsi öröm olcsó ezüstjét;
A szivfalról búsan lehullanak
Az emlékek fakult himzései…
S a falba a rejtelmes kalapács
A vésőt egyre mélyebben veri.
Nyugat, 1911 / 16. szám
