Pető úrfi jár az utcán. Pénze nincs:
De szivében a reménység drága kincs.
Fölszámítja szép jövője álmait,
Míg keze egy fényes ruhaboltba nyit.
“E fehér gyolcs, szólt a szatócs nyájason,
Legfinomabb volt a linci vásáron.
Prémeimet Novogródnak raktára
Eladná egy kozák hetman számára.
És e bibort sok fáradság s vész után
Syriából hozta a nagy karaván.”
Pető úrfi, bár ruhája ócska már,
Víg kedéllyel a szatócstól tovább áll;
S elgondolja várni kissé mit se tesz:
Vagy keletről vagy nyugatról pénze lesz.
Pető úrfi megy a rónán. Pénze nincs:
De szivében a reménység drága kincs.
Éget a nap. Semmi árnyék utain,
Míg szeme függ szép jövője álmain.
“Két lovam van, szól negéddel a huszár
Fürge, könnyü mint a szellő és madár.
A porondot meg sem éri patkójok
S egy faluból másba repül gazdájok.
Takarójok himbe, rojtba szegve bár;
Szerszámostól egyike vevőre vár.”
Pető úrfi, noha talpa sajgva ég,
Víg kedéllyel a huszártól búcsuzék.
S elgondolja: várni kissé mit se tesz,
Vagy keletről vagy nyugatról lova lesz.
Pető úrfi kalandra jár. Pénze nincs,
De szivében a reménység drága kincs.
Fölszámítja mennyi öröm rózsáit
Szedheti le, – a vak eset ha segít.
“Jön az ellen, szól a hírnök s esd a hon
Hős erőt és véradót a harcsikon.
Kiben hűség s kinél kard van: siessen,
Zászlóját már felüté a hadisten;
Táborában martalék és babérág:
Sebeinkről ösmerend ránk a világ!”
Pető úrfi mint rohanna! Vére forr,
Hisz a honért küzdeni kész bármikor!
De gondolja: várni kissé mit se tesz,
Vagy keletről vagy nyugatról kardja lesz.
Pető úrfi pamlagon ül. Pénze nincs,
De szivében a reménység drága kincs,
S míg karjával átöleli rózsáját,
Építgeti a jövendő légvárát.
“Lovag uram! Szól a néne, miért kell
Könnyelmüen játszani egy lányszívvel?
Peng szerelem és a hűség ajkadon,
De nem mondád: házad tüze hol vagyon.
A ki tudja hova tegye ágyfáját,
Csak az viszi esküvőre babáját.”
Pető úrfi, bár a lányka könnye hull,
Csüggedésbe lenge okra nem borul,
S elgondolja: várni kissé mit se tesz,
Vagy keleten vagy nyugaton háza lesz.
Pető úrfi megy, gyalogol. Pénze nincs,
S tán szivében a remény is fogyó kincs,
Mert a múltba most először merüle,
És az emlék csalódásit fösti le.
“- Míg szerencsét lesni dombra, bércre hág,
A nehéz tél s könnyü ruha megronták.
És kiküzdve lőn a csata nélküle,
A hazára hosszu béke derüle.”
Pető úrfi sóhajtana… de még se,
Kora panasz ajkait ne érintse!
Elgondolja, várni kissé mit se tesz,
Vagy keleten vagy nyugaton sírja lesz.
