Kriza János: Erdővidék az én hazám…

Erdővidék az én hazám,
Katonának szült az anyám,
Zöld erdő zúgásán,
Vadgalamb szólásán
Nevelt fel jó apám.

Mihent zekés gyermek lettem,
S a kabalát megülhettem:
Mentem a szántóba,
S apám háborúba
A franciák ellen.

Nyílj mélyebben, te barázda,
Patakként foly könnyem árja.
Apámat háború,
Anyámat sok gond, bú
Szegényt elragadta.

Holnap indúl a legénység
Komondóba, semmi mentség.
Zöld erdő zúgását,
Vad galamb szólását
Majd meghallom esmég.

1839 körül

Kriza János: A tizenkét égi jegy mértékletességet prédikál

I

JANUÁRIUS – VlZÖNTÖ

A nap vízöntő-jegybe lép át,
Így vízivásra fényes példát ád.

II

FEBRUÁRIUS – HALAK

Nincs széles e világon jobb ital
Szép tiszta víznél, mond a hal.

III

MÁRCIUS – KOS

Nem kell a kosnak égettbor,
Mégis beh friss, erős, vidor!

IV

ÁPRILIS – BIKA

Nagy méltósággal bőgi a bika:
Víz minden kortyaink legjobbika.

V

MÁJUS – IKREK

Virulnak ikrek anyjok lágy ölén,
Édes tej és forrásvíz erején.

VI

JÚNIUS – RÁK

A részegekhez fenkiált a rák:
Víz aqua vita, bizton ezt igyák.

VII

JÚLIUS – OROSZLÁN

Oroszlán, állatok dicső királya
Vizet dicsér, bort, sört utálja.

VIII

AUGUSZTUS – SZŰZ

Tüzes testében ép bájjal mosolyg a szűz:
Víz, víz a bájital, melyből ered a tűz.

IX

SZEPTEMBER – MÉRTÉK

Ha italok becsét jó mérleggel mérjük,
Kétségkívül a vizet legjobbnak ismerjük.

X

OKTÓBER – SKORPIÓ

A bor podágrát szül, mely szúr, mint skorpió
S díjul vízkórságot nyer a víz-nem-ivó.

XI

NOVEMBER – NYILAS

Nyilas jól tudja: célt csak úgy talál,
Ha vízivásnál rendületlen áll.
Ha mámor fogja el szemét s eszit,
Bármely ügyes, kezével célt vészit.

XII

DECEMBER – BAK

Vad szirteken vígan szökell a bak
S erőt s rugalmat ad hűvös patak.

Az ép erő teljében vígan zengve lejt,
Vizet ki móddal inni nem felejt,
S ha olykor habzik is a bor kelyhében, nem árt,
Csak mértékletlenség okoz mindenben kárt.

Kriza János: Székelykö alatt

Ember-csinálta halmaid közöl
Oh vár! szabadba jöttem, foglyod én
Hol istenkéz-emelte szirteken
Szabadság enyhít ép lehelletén.

Nem láttam én pirosló szép korányt,
Nem ismerém a harmat gyöngyeit,
Nem haliám a pacsirta víg dalát,
S a lég ezer zsibongó sergeit:

Imitt naponként hajnalom pirul,
Szelíd sugár előzi dél hevét,
Az illatos virágnak, míg töröm,
Még gyenge harmat üli kebelét.

Szabad nép, nem kalitka rabjai,
Örömdalokban zeng ezer madár,
S e népimával a királyi sas
Röpülve Istenhez magasba jár.

Kövön nyugodva szent oltáromon
A természettel én is áldozom,
Templomban majd kitisztult érzetem
A néppel ismét elimádkozom.

A sziklabérc alatt szegény telep
Fából raká parányi házait,
De hitben dús, egy házra halmozá,
Isten házára drágaságait.

Hűség, jámborság, vendégszeretet
— Könyvből tanult erények városon –
Családi tűz körül, mint hajdanán
Ülnek ma is mosolygva nyájason.

Öregnek arcán évek szép sorát
Jegyzik redők, nem bűne számait,
Meleg még szíve, bár idők hava
Meghinté gyérülő hajszálait.

Szülék körül az ifjú nemzedék
Serdül, miként ép törzsök ágai,
Természet, nem kalmár festékitől
Pirulnak a szerény szűz arcai.

Kínzó gyönyörben folynak perceim
Ez édenből szakasztott táj ölén;
Már hallom a kerub tiltó szavát —
S könnyem foly édenem határkövén.