Makai Emil

Makai Emil: Pletykák

Ha sejtenéd, hogy mennyi rosszat
Hallok felőled mindenütt!
Akár egy templomot kifosztnak
S ökölcsapásuk sziven üt.
Hallom: kacér és szivtelen vagy,
Hogy kebleden a rózsa elfagy,
Hogy ami könnyet érted ontok,
Te abból gyöngysort szedegetsz –
Bolondok!
Nekem elég, hogy emlegetsz.

Mondják, hideg vagy, gőgös, álnok,
A vágyad: élni gondtalan!
Hol összefutnak édes álmok,
Ott a te lelked hontalan.
Hiába surranok utánad,
Nem érdekel e néma bánat,
Bár érzed, hogy a sírba rontok,
Hogy odavisznek e dalok –
Bolondok!
Nekem elég, hogy meghalok.

Makai Emil: A bolygó

Kivetve annyi társsal együtt
A semmiségbe vágtatok;
Lobog a tűz kihalt szivemben,
Ha elfáradtam, újra kezdem
Elől az őrült rohamot.

Pirosló lángok csókja nyaldos
És vágytól reszket a nagy ég;
Izzóvá lesz a könnyű pára –
Bölcsőm a végtelen homálya,
Sírom az örök semmiség!

Az alaktalan, lázas éjbe
Nyughatlan ösztön kergetett;
És mint egy szörnyű végzet rabja,
Jövök, izzó fáklyát ragadva
S uszályom söpri az eget.

Alvó világ, hunyó természet,
Nyugalmadat irigylem én!
Belőled rég kihalt a lélek,
Míg én, dacolva sors tevéled,
Győztem az idők szellemén.

Voltam, mióta él az eszme,
Mely a világra alkotott;
Nem változom, az vagyok éppen,
Ki milljó s milljó évet éltem
S leszek, míg a világ forog.

Leszek és lesznek mind e társak,
Kik velem együtt bolyganak,
Álmatlanul, kietlen éjbe’,
Kikből a sors ádáz szeszélye
Teremtett utitársakat.

Megannyi nyughatatlan lélek,
Ki velem együtt kóborol;
Versenyt futnak őrült rohamba,
Nincs senki, aki elmaradna –
És nem találunk célt sehol!

Makai Emil: Rab gondolat

Ha rabja vagyok a hangulatoknak,
Minden gondolatom félve kopogtat
Előbb az ablakodon.

És ha utat nyit jó szived nékik:
Mint a verőfény siklanak végig
Gyönyörű alakodon.

Szeszélyeidet szolgálni sietnek,
Hű katonái ők a hírednek,
Testőreid tábora ez;

Van ki virággal szór tele téged,
Más ölebedként a földre letéved
S pici lábod zsámolya lesz.

Van ki a tükröt tartja elébed,
Van aki hízeleg, mint a cseléded
S göngyöli hajfonatod…

Ha szárnya, ilyenkor arcodat érte – :
Isteni csók! De irigylem is érte
A szerencsés gondolatot.

Nálad így boldogan elmulatozván,
Tér haza mindenik gondolat hozzám,
Azzá, amit ér – te avatod.

Ha törpe, ha nagy, ha fent vagy alant jár,
Azontúl a gondolat szárnya szabad már,
Szabad a szárnya – hisz a rabod!