Jaj de csalfa, jaj de csalfa
A leány,
Hány elhagyta a kedvesét,
Jaj de hány!
De nem marad büntetlenül
Egyik sem,
Mert a csalfát nem szereti
Senki sem.
Nem búsulok, nem búsulok
Én többet,
Nem hullatok, nem hullatok
Több könnyet.
Vannak lányok, találok én
Magamnak:
Ki engemet örömest meg
Csókolgat!
1862
De meguntam már e hitvány életet!
Hiszen nekem nincs is senkim ki szeret;
Te vagy kis lány, te vagy magad egyedül,
Kinek szivén, sorsom miatt bánat ül.
De nincsen is a világon senki sem,
Kiért olyan hőn dobogna fel szivem,
Mint dobog fel az teérted szép leány,
Akinél nincs kedvesebbem, csak hazám!
És még te vagy, hü barátom, ki szeret,
Ki fönntartja én bennem még a hitet;
Ne volnátok, ma megásnám síromat,
Eltemetném velem együtt kínomat.
Csákó, 1864. november 28.
Munkáddal tested megöléd, lelkednek azonban
Égi dicsőséget szerzél s a nevednek örök fényt.
1864
