Rájnis József: Egy szelíd verébről

Sírj, oh szép Venus! és te, kis Kupído!
Széllyel sírjatok, oh kegyes személyek!
Mert nagy búba merűlt szegény leányom:
Megfosztotta halál szelíd verébtől!
Evvel múlatozott napott-napestig,
Ezt ő, mint szeme fényit, úgy szerette;
És méltán: mivelhogy kegyes leányát
Úgy esmérte, miként leány az anyját;
Ezt ő el nem hagyá, hanem körűle
Szökdécsel vala csak reá sisegvén:
Ennek szép kebelén kereste nyugtát.
Most már félve bolyong setét helyekben,
Honnan senki se tér megént világra.
Vesztél vólna el oh gonosz setétség,
Melly minden gyönyörűt befalni szoktál!
Oh kedves madaram miattad elvész!
Oh nem várt eset! oh szegény madárka!
Rajtad szánakodik kegyes leányom
Sírástól dagadott veres szemekkel!

1763.

Rájnis József: Ezópus Beszéde a gonosz hatalomról

Mint jár az, aki hatalmas úrral osztozik,
Szépen mutatja e rövid költött beszéd.
Egyszer az oroszlán, a juh, kecske és tehén
Együtt vadászván, a bokros tölgyfák között
Végre egy otromba testű szarvast fogtanak.
Ottan az oroszlán, a vadat igazság szerént
Négy részre osztván, így kezdett ordítani:
Enyim az első, mert oroszlán a nevem;
Enyim a második is, mivelhogy erős vagyok;
Nagy az én hatalmam, azért enyim a harmadik;
Jaj annak! aki a negyediket illeti.
Így nyerte el a gonosz hatalom az egész vadat.

Rájnis József: Faludi Ferenchez

Elkészűlt sokféle hajóm a régi szokásként:
Hozzád is, Faludink! egy folyamodni akar.
Társaim azt mondják: Ne ereszd e partnak hajódat;
Nincs e parton ezüst, nem terem itten arany.
Mégis, hajócskámnak kormánytartója, te bíztatsz
Engemet, hogy fényes partra s aranyra vezetsz.
Nossza tehát, indúlj Faludim partjára, reményem!
Nagy magyar ő; te magyar versre fakadva köszöntsd!
Jól tudom én, amit kívánsz, azt nála találod:
Bátor aranyt nem kapsz, ő maga tiszta arany.

1763.

Rájnis József: Skázon Tisztelendő Faludi Ferenc úrhoz

Bátor csudájok vagy magyar poétáknak,
S felette boldog, kit dicsér kegyes tollad:
S felette nyomorúlt, kit gyaláz kemény tollad;
Mégis csak ímmel-ámmal emleget téged
Ama szaporaszavú, kevésszavú Péter
Kit tőhegyekkel űznek a szelíd Múzsák;
S nem fél? – de nincs is, nincs bizony, miért féljen.
Mert noha csudájok vagy magyar poétáknak,
Ámbár akarnád, nincsen olly tehetséged,
Hogy magadat, amint illenék, dicsérhetnéd,
Vagy pedig hogy, amint illenék, gyalázhatnád
Ama szaporaszavú, kevésszavú Pétert,
Kit tőhegyekkel űznek a szelíd Múzsák.