Sáfáry László: Verhovina

Vaszil gazda a Verhovinán,
egy félhold földje is van talán,
kukoricát vetett belé,
és ha istenke is úgy akarja,
puliszka télre bőven lesz az asztalán.
Az istenkének segítni kell,
mert néha bántanak a hegyek.
Az erdőszéli kalyibában kint lármáz éjszakánkint
Vaszil és a három nagyobbik gyerek.
Ó furcsa, szörnyű éjszaka!
Puliszkás álmot küldtek a hegyek.
Ó furcsa, szörnyű éjszaka!
A kukoricán átgázolt egy vaddisznósereg.

Sáfáry László: Bimbó kinyílik

Bimbó kinyílik,
virág lehullik,
és egyre súlyosabb az életünk.
Gyárak leállnak,
földek kiégnek,
nem terem itt már csicsóka se.
Lapos tarisznyád hátadra véve,
indulhatsz, ember a szemed után,
Határok húzódnak,
sorompók csapódnak,
jöjj vissza, ember, gyenge vagy egyedül!
Várunk rád, várunk,
dűlőutaknál,
völgykatlanokban,
erdőknek mélyén
és sokan, sokan vagyunk!
Vágjál magadnak görcsös dorongot,
faragj magadnak furulyát, kürtöt
és fújjál sikoltó harci éneket!

Sáfáry László: Rozzant szekerek

Rozzant szekerek száradtak a sárba,
dudva nő a kerekek körül.
Jobb volna már a szakadékba lehullni,
üres itt minden,
minek itt a szekér!
Üres itt minden,
sötét itt minden,
esztendők hosszú sora,
percek milliója hiába repül tovább!
A sötétség egyforma,
a sötétség itt marad.
Nemsokára hiába jön a segítség,
az éhes farkasok is hiába jönnek nemsokára!
Csak egy-két szurony csörren itt már,
és száraz köhögés felel
félig a földek alól.