Sántha Károly: Borong az alkony

A nap lement. Borong az alkony,
Fáradt fejem már-már lehajtom
Pihentető álomra csendesen.
S miként a nap hányó sugára
Visszasüt még egyszer a tájra:
A múltba mélyed bágyadó szemem.

Munkáltam, szenvedtem, szerettem,
Úgy suhant el időm felettem,
Mint egy szép tavaszi s szép nyári nap.
Bár utamon megannyi lépten
Ezer szúró tövisre léptem:
Örülök egy-két szál rózsáinak.

Minden keserűt elfelejtek,
Bú-baj miatt könnyet nem ejtek,
Sokat veszíték bár, — nyertem sokat:
Ki rám az égből néz le áldón,
— Még most is érzem, most is áldom, —
Édesanyám te, édes csókodat.

Sok bár, amit az ég reám mért,
Boldogság volt, hogy szép hazámért
Dobogott, lángolt s munkált a szivem.
S kit a bölcsesség keres ittlent,
Meglelte a jóságos Istent
Szerető lelkem s gyermekded hitem.

Most őszöm itt. Borong az alkony,
S hálaimádság kél ez ajkon,
Hitem megtartám s megtartott a hit.
Nem rémít engem már az éjjel,
Mert tele hinted szép reménnyel,
Én Istenem Te, sírom álmait!

Sántha Károly: Itthon

Vásznát teregetve hol Nausika játszik,
A mosolygó mennybolt hol messzire látszik.
Égiek álmától hol balzsamos a lég:
Ott élni, oh Hellász, öleden ohajtnék!

Őszfürtü Hómért ott, örök-ifjat dalra,
Szelíden megkérném: nekem egyet dallna,
S míg zengene édest a dalok királya,
Szivem átifjodnék, hallgatva reája.

Színék szerelemből tiszta izü mézet,
Lelkem’ lebüvölné bűbájos igézet,
S pillámra lopódzva fél-szender a daltul,
Szárnyán tova szállnék, a csillagokon tul.

Hol ősi vitéz nép riad riadóra,
S ég arcza a harczra, ha üt a nagy óra,
Hol szent a szabadság s szent, hírneved, óh hon:
Ott volna nekem csak, ott, drága az otthon

Némulj, te sóvár szív, mert megver az isten:
Nem gyönyör-e élned még búval is itten?
Áldjad a teremtőt s légy büszke reája,
Hogy honod ez a föld: magyarok hazája!

Sántha Károly: Husvét ünnepén

Már ébredez s kél a virág sírjábul
És nyitogatja álmából szemét;
Ég-föld szépségén örvendezve bámul,
S azt súgja: oh mi édes, jó a lét!

Rég porló népek éltek újra s újra,
Itt Athén, Róma s Alexandria:
Csak rögöt érint az enyészet ujja,
Az eszme él, fenn kell maradnia.

Oh, szív halottja, drága szép reménység,
Édes boldogság, rég eltemetett:
Ne bántson, oh ne, a hitetlen kétség,
Hoz még reád az ég kikeletet.

Nyugvó halottak, megdicsőült szentek,
Ti, kiknek sírján köny s virág ragyog:
Nevetek ma áldottabb, drágább, szentebb,
Napján az Urnak, ki feltámadott.

Öröm, boldogság s élet ünnepében
Én sírni tudnék isten-igazán:
Mikor támadsz fel új életre, népem,
Boldogtalan, szegény pártos hazám!?

Sántha Károly: Margit esküvőjén

I.

Kertedben a virágok
Kis fejőket lehajtják,
S halk, titkos hangon mindcsak
A nevedet sóhajtják.

Mely már kinyílott félig,
Kelyhök’ bezárják újra,
Szomorúan tekintgetnek
Menyasszonykoszorudra.

Most kezdtek csak bimbózni,
S hervadtan epedeznek,
Szép szemüket lecsukják,
S könyeket permeteznek.

Itt bujkál a tavasz már,
Tapsolnak a faágak,
Kék szeme mosolyog már
A kedves ibolyának.

Te távozol s elbúvik
A kikelet, e tündér.
Az ibolyák keresnek:
Testvérünk, hova tűntél!

II.

Fehér liliom te,
Viruló virágszál:
A szemem harmatja
Kicsordul s reád száll –
Viruló virágszál.

Kedves kis leányom,
Koszorús menyasszony,
Fejedre az ég is
Áldást harmatozzon –
Koszorús menyasszony.

Mint fehér galamb állsz
A szent oltár mellett,
S imámba foglallak,
Szívemhez ölellek
A szent oltár mellett.

Lelkemből lelkedzett
Leányom, légy áldott;
Szerelem fájáról
Szedd a boldogságot –
Leányom, légy áldott!

Sántha Károly: A boldogság

Nincs e földön, nem is volt itt,
Izzadj érte bár mind holtig,
El nem éred,
Szenvedés itt csak a béred,
Oh, halandó!

Mint felhőből fény ha villan.
Rózsaillat, mely elillan,
S tünde álom:
Hajh, ilyen csak e világon
A boldogság.

Rám is fénylett – semmivé lett!
Én is szíttam – szerteszéledt!
Eltűnt álma!
Mi maradt meg? Könnyem árja
És az emlék.

Gazdag a szív szép emlékkel
Mit perelnék én az éggel,
Gyarló, gyönge?!
Könny és emlék pályám gyöngye:
Boldogságom.

Sántha Károly: Itthon vagyok

Itthon vagyok, haza jöttem,
Üdvözöllek szülőföldem;
Mely után e szív sovárgott,
Láthatom már rónaságod,
Szent szabadság képe te.

Tündérhonba visz bár útunk,
De a honnan kiindultunk,
Oda vágyik, visszavágyik,
A bölcsőtül a halálig
Árva szívünk untalan!

Itthon vagyok, itthon újra,
S a föld minden koszorúja
Nem oly kedves, nem olv drága,
Mint egyetlen szál virága
Te földednek, én hazám!

Itt bimbózott gyermekségem,
Álmaimnak szép kertjében;
Szivem földjét itt ápolta,
Imádsággal itt áldotta
Az én édes jó anyám.

Ő már nyugszik, szive nem ver,
Mely tele volt szeretettel;
Mégis, mégis – érzem, áldom –
Most is ő az, ki pályámon
Hűn kisér, áld és szeret.

Pihenj békén, drága lélek,
Nékem szent e föld, míg élek;
Mert itt porlad a te hamvad,
Itt hull rá a legszebb harmat.
Hálám könnye, jó anyám!

Sántha Károly: A tölgyek alatt

“A tölgyek alatt”, itt pihent Ő,
Lehajtva ősz fejét a költő;
Most ott pihen, hol örök csend ül,
A csendbe csík szent lantja csendül.

Szellő a dalt idáig hozza,
Sír, zokog a dalnok kobozza,
S lelket igéz — óh, mi van benne?
Ábrándos, égő honszerelme.

Hazát szeretni csak ti tudtok
Lánglelkü költők! S ha lehulltok
Csillag gyanánt a hon egérül,
Egész világ beh elsötétül!

Borong, borong az őszi este,
Sziget füvét harmat megeste;
Tölgy leveli fonnyadva hullanak —
Mit fonjak én meg koszorúnak?

Szemembe ime könyre-köny gyül:
Ragyogjon e köny drága gyöngyül:
Emlékeden. S áldjon sok öltő,
Boldog magyar hazán, óh költő!

Sántha Károly: Reformáció

Vállat a vállhoz, szív összedobogjon!
Kálvin s Luther így int egyiránt;
Ur Jézus Krisztus, tüzed itt lobogjon,
Te vagy az Ut, mutass jó irányt!
Könny áztat mostan minden magyar orcát,
De félre kétség! Lesz Nagy-Magyarország!
Uram, szabad nép nem lesz soha szolga —
“Te benned bíztunk eleitől fogva!”

Nem érheti sem szégyen, sem enyészet
Az ezeréves féltett koronát,
Ha tiszta erkölcs védi s honfiérzet
S magyar magyart testvérként karol át.
Tiprott hazánknak biztos menedéke:
A szikla-hit, a munka és a béke;
Él még az igaz Bíró, hogy segítsen —
Zengjük: “Erős várunk nekünk az Isten!”

1925. október

Sántha Károly: Karácsonykor

Forgó időben forgó a szerencse,
A boldogság most itt, majd ott tanyáz;
De e napért a bút szív elfelejtse
S vidám örömtül hangozzék a ház.
Ma nyilt meg újra a bezárult Éden,
A melynek napja le nem áldozik;
E nap süt rám a gyermekek körében
S szivem hisz, örvend és imádkozik.

Oh gyermekek, tiétek a mennyország,
Miénk a föld, e küzdelem helye.
Jó szellemek e kort megaranyozzák,
De a miénk búbajjal van tele.
Oh hintsetek rám boldog gyermekévek
Üdítő szendert, mig könyűm pereg —
Im, nyílik a menny, zendül titkos ének,
S szárnyával illet az angyalsereg.

Szent angyalének gyermekek dalával
Harmóniában halkan összezeng;
Künt reszket az ég sátra, csillagával,
Bent ragyog a szem s lelkem elmereng.
Isten szemei, odafenn ragyogva:
Ti fényes, tiszta, örök csillagok,
Vigyázzatok e földi angyalokra:
Maradjanak mindvégig angyalok!

Ők boldogok, mert lelkök himporára
S fehér szárnyára sár még nem ragadt,
Az ártatlanság gyöngyös koronája
Díszíti őket, mint királyokat.
Leborulok hozzájok, itt a porban
Ha vélök játszom, ez ugy fölemel;
Légy Salamon bár, avagy járj biborban,
Egy boldogít: a gyermekded kebel.

Harangszó kondul s lelkem áhítattal
Telik meg szent karácsony hajnalán,
Kétezred éve hangzik már ama dal,
Mely örök-ifjú, angyal ajakán.
Mig ajkam himnuszt zeng a magas égben,
Hová a lélek ugy kívánkozik:
Megállok itt a gyermekek körében,
S szivem hisz, örvend és imádkozik.

Sántha Károly: Husvétkor

Örvendetes hír jött ma angyal-szárnyon,
Minden ajakról szent zsolozsma szálljon:
Édes zengéssel töltse be a tájat —
Az Úr feltámadt!

A mező újul, fesledez virága,
Kies tavasznak tapsol a fa ága:
Te is én lelkem újulj győzelemben,
Hálás örömben!

Füve kizöldült mohosult síroknak,
Ma kél reményünk, akik ott zokognak;
A szeretetnek ma lőn diadalma,
Síron hatalma!

Tiprott igazság fölkél s könnye csordul,
Eltemetett gyöngy kiragyog a porbul,
Boldog jövőnek biztató sugára
Süt Golgotára.

Fel, Isten népe az igaz- s a jóért!
Fel, áldozatra az el nem múlóért!
Az igaz élet: az eszmének élte —
Élj és halj érte!

Örvendetes hír jött ma angyal-szárnyon,
Minden ajakról szent zsolozsma szálljon;
Édes zengéssel töltse be a tájat —
Az Úr feltámadt!