Spetykó Gáspár: Szól a kakukk a Sárhegyen

Szól a kakukk a Sárhegyen,
Kis lyány a szőlőbe megyen,
Nehéz a hátán a putton,
Mégis úgy siet az úton.

A Sárhegyen a dűlőbe
Legény kapál a szőlőbe,
Delet int a város tornya,
S már kapálva két csatorna.

Szőlőbe ér a kis leány,
Ugyan mit hozott a hátán?
Levest, tepertős haluskát,
S a kulacsba jó borocskát.

A fazékból fakanállal
Cseresznyefa alatt tálal, –
Szemközt ülve, a legénnyel
Maga is együtt ebédel.

Étel után a hívesen
Szunnyad a legény édesen,
De addig a cseresznyefán
Piros kókát csinál a lyány.

S ahogy álmábúl felébred,
Odadja azt a legénynek;
A legény ád érte csókot
S tovább folytatja a dógot.

Hej piros cseresznye kóka,
Kapás legény tüzes csókja!
Szól a kakukk a Sárhegyen:
A kis leány férjhez megyen!

Spetykó Gáspár: Oh ne mondja nekem…

Oh ne mondja nekem senki többé,
Hogy ma nem történnek már csudák!
Történnek még, csak hogy a világnak
Eseményit sokan nem tudják.

Ismerék egy szegény, szegény némát,
Ki beszélni előbb nem tudott;
Virágnyelvű dalnok lett belőle
A mint egy szent forrásbol ivott.

Ismerék egy szerencsétlen ifjat,
Ki nem látott napot, csillagot;
Megmosdott a szent forrás vizében,
S legott a mennyégbe láthatott!

Ismerék… de minek elsorolni?
Én valék a néma, én a vak,
Mig csak téged, tündér szerelemnek
Szent forrása, nem használtalak!

Vak voltam: mert setét vala elmém,
Néma: mert üres volt kebelem;
Te teremtéd lelkem gondolatját,
Érző szivet te adál nekem!

Tündérforrás csudatévő szentje,
Szőke angyal, tégy még egy csudát:
Oltárképed boldog templomává
Változtasd át keblem csarnokát!

Spetykó Gáspár: A barátsághoz

Szállj-le rózsafellegedből
Égi béke angyala!
Szállj szivünkbe! hadd derüljön
A magyarnak hajnala.
Öntsd-ki átkos kelyheinkből
A kajánság maszlagát,
S hozzd egünkre a száműzött
Egyetértés csillagát.

Lobbantsd lángra nemzetemnek
Hamvadó szövétnekét,
Hogy homályos éje múlván
Fényre, nyissa zárt szemét;
Tépdesd a buján tenyésző
Tüskéket és vad gyomot,
Mely kertünkben annyi szépen
Nőtt virágot elnyomott.

Add, ne dúlja kebleinket
Meghasonlás mételye,
Mely dicső eldődeinknek
Annyi tagját ölte-le;
Add, hatalmas ihletedtől
Egy egészszé forrjanak,
S a hazáért – mint viharral
A kőszirtek, víjanak.

Szállj-le! hints pályánk porára
Békjelül zöld lombokat,
S téritsd elvesztett utokra,
A szines barátokat!
Szállj szivünkbe! zordon éje
A magyarnak már vala;
Hozz korányt sötét egünkre
Égi béke angyala!