Mért nem születtél te
A mi kis falunkban,
Ott se messze tőlünk,
Csak a szomszédunkban.
Csak a szomszédunkban.
De ott is szegénynek,
Falu rózsájának,
Falu legszebbjének.
Én meg soha, soha,
– Szegény fiú módra, –
Kis falunk határát
Át ne léptem volna!
Nem tanultam volna
Olvasni se másból:
Csak a te szemedből,
Csak a te orcádról.
Oh, onnan se másról,
Onnan se egyébről,
Csak a szíveinknek
Örök szerelméről!
A fájdalomból sohse lesz dal,
Vagy csak idővel, mikor enyhül.
Ha igazi, nagy bánatom van:
Köny fakad, nem dal a szívembül.
Ne féltsd a költőt a haláltól,
Akárhogy zokog énekében…
Ha dal fakad már bánatából.
Túl van minden nagyobb veszélyen!
Utcán-téren virágot árult,
Illett rá karton, kék ruhája.
“Be szép lány lesz – mondták – belőle
Tizenhét esztendős korára!”
Lett is belőle szép, sugár lány,
Kis városunk legszebb virága;
S amerre járt, virágot árult,
Divatos, szép selyemruhába.
Az anyjának más vett koporsót.
S ő egyre úgy járt, mint a páva…
Úgy is fogták ki a Tiszából:
Divatos, szép selyemruhába!
1891.
Valami kész csoda esett minálunk:
Csupa merő gondtalanság a házunk,
Mint valami szerelmes pár háztája…
– Ablakunkon bebólintgat
Az ákácfa virága!
Feleségem felhőtelen vidámság,
Szellőzteti a menyasszony-ruháját,
S rá-rákezd egy régi meleg nótára…
– Ablakunkon bebólintgat
Az ákácfa virága!
Nagyanyó is, nyolcvan éve súlyával,
Bibelődni elfelejt a halállal.
Emlékezget eladólány-korára…
– Ablakunkon bebólintgat
Az ákácfa virága!
Én magam is – ezer gondom mit bánom!
Minden virág nekem nyit a határon,
Bolond, aki gondol is a gondjára…
– Ablakunkon bebólintgat
Az ákácfa virága!
Nem a Tisza partján fekszik ez a csárda,
Benne halavány sör, nem piros bor járja,
A nagy asztal mellett sváb legények ülnek,
Egy verklis valami
Nótát köszörülget.
Folyik a sör, a szó – mígnem összevesznek,
Szerető, vetélytárs egymásra ismernek;
Egymásra ismernek, de tenni nem mernek,
Vidám verkli szónál
Csak úgy veszekednek!…
Ha ez a csárda a Tisza partján volna:
Arról a leányról kevesebb szó folyna;
Az is, ami folyna, tudom, másként folyna,
S idebent azóta
Csak egy legény volna!
Sír a nóta, magyar nóta,
Muzsikálnak este óta
Messze, messze idegenben,
Mesebeli tündérkertben,
Egy párizsi fogadóba’;
– Fogadóba’!
Mennyi érzés, mennyi bánat!
Szíve van tán a nótának,
Oly szomorún sirdogálja:
Miben áll a mulatsága
Kondoroson a bojtárnak,
– A bojtárnak.
A teremnek minden lángja,
Mintha pásztortűzzé válna.
– Csak itt lent a cifra lányok,
Fényes urak, asszonyságok
Nem figyelnek a nótára,
– A nótára.
Nevetgélnek, beszélgetnek,
De ők arról nem tehetnek.
– Tudja a jó Mindenható,
Mi is azon sírnivaló,
Hogy a ménes ott delelget,
Valahol a csárda mellett,
– Csárda mellett.
Be szép vagy, be szép vagy
Édes Hortobágyom,
Nincs teneked párod
Hetedhét országon,
– Sehol a világon.
Úgy szeretem benned
Az egyenességet,
Fölötted lebegő
Örök csendességed,
– Komoly büszkeséged.
Isten e földet tán
Külön teremtette,
S mint egy selyemkendőt
Ide terítette,
– Gyönyörködni benne.
Aztán kicsipkézte
A Tisza partjával;
A Tiszapart mentén
Tarka pántlikával;
– Százezer virággal,
S hogy annál több legyen
A gyönyörűsége;
Habos délibábot
Hímezget beléje,
– Minden nyári délre.
Nappal délibábot,
Este meg, este meg
Rá néhány maradék
Csillagot veteget,
– Szép pásztortüzeket.
Barna legény bámul
E csillag lángjába,
S rágondol a maga
Élte csillagára:
– Egy kékszemű lányra.
Fájó gyönyörűség
Amit gondol róla…
Ebből terem itt, hej!
Az a sok szép nóta
– Vagy ezer év óta.
Be szép vagy, be szép vagy
Édes Hortobágyom;
Nincs teneked párod
Hetedhét országon,
– Sehol a világon!
Teljes egész életemben
Nem gyűlöltem, csak szerettem,
Minden embert, minden sorban,
Ha leány volt, annál jobban!
Még se tudott engem senki,
Csak megcsalni, csak rászedni
S kinevetni alattomban –
Ha leány volt, annál jobban!
Nincs szebb ünnep
Karácsony napjánál.
Karácsonynak
Szép est hajnalánál.
Tele fénylő,
Csodás költészettel,
Mennyei nagy
Édes szeretettel.
Pásztoroknak
Angyali szó hallik,
A mennyország
A földig lehajlik,
Kis Betlehem
Szalmás jászolára…
A szegények
Vigasztalására.
Hajh, ti bölcsek,
Pásztorok, királyok.
Úgy eláldom
A találkozástok.
Karácsony est
Legnagyobb csodáját:
A szeretet
Szent harmoniáját!
Boldog idő,
Földreszállt mennyország
Gyere vissza
Még egyszer mi hozzánk.
Óh, jelentsd meg
Még egyszer mi nekünk:
Emberi, szent
Egy-testvériségünk.
Legalább így
Karácsony napjára,
Gyere vissza
Ez önző világra.
Kemény szívünk
Lágyítgasd puhára, –
A szegények
Vigasztalására!
Van egy nap – nagy nap! – az esztendőbe,
Erőt merít a lelkem belőle.
Te vagy e legszebb nap a világon
Én édes ünnepem, kedves karácsony,
Szép karácsony!
Csupa bűbáj vagy, csupa költészet,
Illesz: valónak, illesz: regének.
Az ember így is, úgy is csak áldjon,
Ünnepek ünnepe, kedves karácsony.
Szép karácsony!
Megszánt az Isten szegénységünkben,
Szolgaságunkban, kevélységünkben.
S lehajolt hozzánk, hogy égbe váltson…
– Te vagy az Úr napja: kedves karácsony,
Szép karácsony!
Óh napok napja, ringass el minket!
Töltsd be jósággal a szíveinket.
Embert az ember testvérnek lásson…
Mintha örök volnál, kedves karácsony,
Szép karácsony!
Mintha nagypéntek több sohsem lenne,
Tövis koszorú főbb nem teremne!
Jer, úgy borúlj ránk, óh édes álom,
Szeretet ünnepe: kedves karácsony,
Szép karácsony!
