Szenes Hanna: Anyámnak

Hol tanultál könnyet letörölni,
Fájdalmat rejteni lelkedben?
Bánatot, panaszt eltemetni,
Sírást és kínt oly csendesen?

Hallgasd a szél szavát:
Hegyen és völgyön át,
Tátott torokkal kesereg;
Nézd a tengert.
Üvöltve renget
S korbácsol sziklahegyeket.

Az egész Természet zeng és reng,
A gátat, formát szétrepeszti.
Honnan a szívedben ez a csend:
Hol tanultál hősnek lenni?

Nahalal, 1940. január 15.

Szenes Hanna: Galuti lány hórája

Zajongó, rengő, dübörgő hóra
Elkap a forgatagába.
Öröm és búnak
Hangjai búgnak
Ragad a ritmus varázsa.

Dobban a láb, forog a lánc
Reszket a váll, lángol a tánc,
Liheg a dallam, az ének
Szótalan ima
A jövő, az alkotás Istenének.

Egyszerre csak…
Egy látomány lebeg amott.
Karom leválik a láncról,
A viharzó tánctól elszakadok.
A közeli-távoli magához láncol.

Tengerkék szemek, hallgató bánat.
Dacos a száj, kérdő, kemény.
Megejt a csend – állok dermedten
Száz között ketten – Anyám és én.

Készária, 1943. február 27.

Szenes Hanna: Készária

Csend. Hallgassatok mind.
Ott, a fövényen túl,
A drága ismerős parton
A közeli, aranyos parton
Hazai otthon int.

Makacs, víg menetben.
Daltalan és csendben
Idegen nép közt lépve
A jövő-múlt elébe –
Készáriába.

És a romvárosba érve
Súgjuk majd halkan, félve:
Íme visszatértünk –
S a sziklák csendje felel:
Vártalak, kétezer éve.

Sdot-Jam, 1941. október 27.