Szentjóbi Szabó László

Szentjóbi Szabó László: Az igaz világi boldogság

Tanuld azt meg felejteni
Amit el lehet veszteni,
S elhagyni szíved ne bánja
S az elmúló szerencsével
Válj meg mindentől békével!
Szíved is akképp válaszd el
Hogy elválva ne szakaszd el!
Amik rajtad történhetnek
Légy ura minden esetnek!
Légy bátor egész éltedben,
Csüggedhetetlen szívedben,
Ha az inség reád tódult,
Hogy soha ne légy nyomorult.
Töltsd bé kötelességedet
És nem ér szégyen tégedet.
Így szerencse ellenére
Szerencsés lészel végtére,
S fogod érzeni szívedben
Hogy az ember ez életben,
Csak azzal élhet igazán
Amit, ha elveszt is, nem bán.

Szentjóbi Szabó László: Chloé bús estvéje

Te halvány hold bús világa!
Légy könnyeim bizonysága,
Melyeket e hegyoldalon
Hullattam sok esthajnalon.
Itt e tölgyek árnyékába,
E kősziklák oldalába,
Itten sírok én szüntelen,
Midőn senki nincsen jelen.
E hatodik est hajnala,
Hogy már Dámon itt nem vala,
Hogy nem láttam a hitetlent,
Hogy se nem írt, se nem izent.
Tán szegény megbetegedett,
Tán bánja, hogy megszeretett.
Tán nem jöhet a nyájától,
Félvén kegyetlen atyjától,
Dámon! Dámon! jőjj éjfélbe,
Ne hagyd szerelmedet félbe!
Megvárlak az éjszaka is,
Jőjj el, ha mind hajnalra is!

Szentjóbi Szabó László: Az emberi szeretetről

Ki szeretné az életet
Ott hol nincs ember szeretet?
Hol a síró kisdedeket
A meg görbűlt ősz fejeket
Érzés nélkűl tekíntette
A ki csak el ment mellette.
Hol a bús inség könnyein
Az izzadság vér cseppjein,
Senki nem is szánakozott,
Ez, ez a főld meg átkozott!

Mútass Uram! eggy kietlent
Hol ne lássak illy hitetlent
Mútass eggy puszta barlangot
Hol ne halljak jaj szó hangot
Jaj szót, mellyet kinja alatt
A kétségbe esés hallat.

Szentjóbi Szabó László: A péceli kert

Nincsenek a szerencsének
Semmi rendes útjai,
Bár az ember életének
Oly rövidek napjai.

Boldog kinek feltétele
Mindég arra célozott,
Hogy másnak is használt vele
Míg magának dolgozott!

Aki egy kis plántatőnek
Vesszejébe mondhatta:
“Majd ha ágaid megnőnek,
Más is járhat alatta.”

Boldog aki szent érzéssel
Látta nőni kis fáit,
Melyeknek más jó ízléssel
Kóstolhatta almáit!

Ó kegyes gróf! kis kertedet
Építsd minden erővel,
S már hanyatlott életedet
Hosszabbítsd ez idővel!

Láttad itt a természetnek
Pompás együgyüségét,
És az emberi nemzetnek
Nagyra ment mesterségét.

Itt a rend s rendetlenséget
Egyvelítsed egymással,
Hogy szívünk kettős szépséget
Érezzen egy látással.

Ültess ebbe hasznos fákat,
S kedves ízű magokat,
Teljes rózsák, violákat,
S színes tulipánokat.

Tedd az útat árnyékossá
A halmok oldalain,
Az álmot kivánatossá
Gyep-széked lágy hantjain.

A völgyek tekervényébe
Ültess szagos epreket,
S a halmok déli részébe
Szőlőtermő töveket.

Ott egy partba, a fák között,
Mely visszázza a hangot,
Építs kákából kötözött
Múlatságos barlangot.

Majd ha késő unokáid,
Itt öszveölelkeznek:
Köszönvén hasznos munkáid
Hamvaidon könnyeznek.

Idősb Gróf Ráday Gedeonhoz

Szentjóbi Szabó László: A sírhalom

Piros rózsaboltozatok!
Légyen sírom alattatok,
Ha elérem halálom.
Hullott rózsák levelével
Nyugtassa porom békével
Ama jóltévő álom.

Úgyis ha volt víg életem
Rózsák! néktek köszönhetem
S homályos árnyéktoknak!
Most is éltem vége felé
Ha mindenbe únok belé,
Örvendek látástoknak.

Rózsák! melyeket szeretek,
Nyúgodjon porom köztetek
Ha eltakaríttatom.
Árnyéktok nyugodalmába
Álljon sírhalmom magába:
Ez végső akaratom.

Szentjóbi Szabó László: A holdhoz

Teljes hold! szép fényességed
Már derül fel messzéről,
A pásztor régen néz téged
Görbe botja végéről.

Erejére lágy tüzednek
A hegyek már pirulnak,
S amint sugárid szélednek,
A csillagok meggyulnak.

Már a réti cseppharmatok,
Mind gyöngyökké lettenek,
A források s folyamatok,
Megezüstöztettenek.

Jer szelíd Hold! szép fényeddel,
Jer, szerezz csendességet!
Csak te vetsz feljövéseddel
A búnak s gondnak véget!

Míg fényedbe nincs enyészet,
Míg a nap fel nem szalad,
A föld s az egész természet
Nyúgoszik teáltalad!

Szentjóbi Szabó László: II. József halálára

Az emberi nemnek igaz, hív szolgája,
A közszeretetnek tűköre s példája,
Ki a józan elme s bölcsesség ösvényén
Segíteni kívánt népei törvényén:
De kinek szándéka s minden feltétele
Szerencsétlenné lett s elmúlt együtt vele;
Ki nagyokat akart, s többre nem mehetett,
Minthogy bús éltének szegény! véget vetett;
Ki éltét hamarább feláldozta értünk,
Mint benne egy igaz jóltévőt esmértünk:
De mégis nagyobb volt az egész századnál,
Nézd utazó! József fekszik itt lábadnál!

Szentjóbi Szabó László: Eggy Ifjú a jegy vissza-adáskor

Daura! míg engem szerettél
Míg szemem közzé nevettél
S kedves csókjaidnak méze
Eggy jobb világba ígéze;
Az egész föld kerekségen
Nem vólt más bóldogabb mint én
Daura! mond meg mit vétettem
Hogy szívedet el vesztettem
Hogy el tűnt szerelmed képi
Szívem szerte szélyel tépi.
Nem! mit szenvednék éretted
Hívségem ha meg vetetted.
Itt a képed! tartsd magadnak.
Míg könnyeim el száradnak