Aratnak az emberek,
Lányok és legények.
Énekelve, dalolva,
De nem a napot lopva.
Nékik is megvan a kemény munkájuk,
Sokszor az éj sötétedik rájuk.
Peng a kasza, mintha lelke volna.
Ilyen a magyarnak az aratója.
1931. május
Vöröss István
Vöröss István: Nézzétek
Nézzétek a búzatermő földeket,
S a soha nem csüggedő magyar szíveket.
Kik bíznak, hogy Magyarország nem lesz mindig rab,
S ezt kiáltják buzgó szívvel, ez így nem maradhat.
Kérik Istent, hogy adja vissza a magyarok hazáját,
Az erdős vidékek gyönyörű szép táját.
És én hiszem, hogy Isten nem hagyja elveszni,
Magyar földön nem szabad, nem szabad idegennek lenni.
1931. május
Vöröss István: Ha én verset írok
Egészen jó verset én nem írhatok,
Mert Petőfi nem vagyok.
De ha gyakorolom magam, kérem,
Írhatok még nagyon szépen.
1931. május
Vöröss István: Este
A csillagok kigyúlnak az égbolton,
Este van már, ha mondom.
Gyere haza, kis Mariska,
Otthon vár rád Pali, Pista.
Otthon vár rád a vacsora,
Ugye korog a gyomrocska?
Hazamegy a kis Mariska,
Örül otthon Pali, s Pista.
Előbb játszanak egy kicsit,
De később mindenki elfoglalja az asztalnál a helyit.
Megvacsorál a Mariska, s utána lefekszik,
S a puha ágyban szépen, s lassan elalszik.
1931. június
Vöröss István: A mi cicánk
A mi cicánk fekete,
Játszik örömmel megtelve.
A sötétségben csak a szeme villog,
Örömömmel mikor ránézek alig bírok.
Játszik mindig kedvtelve,
Egész nap én vagyok mellette.
Mindjárt dorombol, ha simogatom,
Óh, kicsi cicám, azt mondogatom.
Festeni való az a cica,
Akárki bátran lepingálhatja.
Az udvaron hancúrozik,
S napra fekszik, ha jól lakik.
1931. június
Vöröss István: Mit szeretnék?
Szeretném, ha Magyarország újra szabad lenne,
S újra magyarok lakhatnának benne.
Menjen ki az a sok idegen, ki eddig földjét lepte,
Ne engedjük, hogy a gyalázat ellepje.
Menjen ki az a rengeteg ellenség,
Hogy a gyalázatot itten ne terjesszék,
Menjenek ki, de rögtön,
Ne legyenek a mi szent földünkön.
A jó Istent imáimban arra kérem,
Engedje megérni nékem,
Hogy a futó ellenséget nézzem,
És a magyarok szabadságát érezzem.
1931. május
Vöröss István: Nyári fürdő
Piruljatok el dús fák! Vörhenyes
és bronzos legyen hűs-zöld lombotok!
Nyár, lobbanj lángot, robbanjon heves,
vak viharokat boltos homlokod!
Mert Margit, kit a párás, fűszeres
július aszú borokkal itatott,
a kád vizében most gyöngyöket keres
s meztelen, meleg testével bent csobog;
s hajával, meg mellével olykor rámnevet,
ki őt nézem és bökkenek, dadogok,
mert tudom, hogy aranyhal ő, mit ki-kivet
egy bársonyos tenger s a bársonyos habok; –
ki-kiveti vállait, nyakát, kerek,
erős derekát, mely vizesen ragyog –
ó, piruljatok el fák s ti föllegek,
sodorj, te, nyár, ti, barna viharok!
Vöröss István: Petőfi
Nagy hős volt Petőfi,
Emlékét a magyar szívében őrzi.
A segesvári csatában esett el,
Szíve telve volt hazaszeretettel.
Honszerető szívét ellenség átszúrta,
Bús, rab magyar földet hantoltak rája.
De emlék élni, mindaddig élni fog,
Míg e haza földjén magyar szív dobog.
1931. június
Vöröss István: Nénjéhez
Rólad is verset írok, Nénje.
Béla bácsi aztán megnézze!
Láttalak én tegnap hátizsákkal,
Amint a kanálison mentetek által.
Szinte daloltál kedvedben,
Hogy nem voltál víg, az lehetetlen.
Hallottam, hogy sörözni voltatok,
Remélem jól mulattatok?
Az Isten adjon neked jó kedvet,
Hogy azt a sok rosszat mind elfelejtsed.
Szenvedtél már te eleget,
Egy kis vígság nállad is elférhet.
1931. május