Vöröss Lajos

Vöröss Lajos: A Tél

Borzad most a’ kemény Télnek hideg volta.
Láttatik mindennek egészen megholta,
Mormol, és zugg a’ szél keménységeivel,
Fagylaltató mód jár jó fergetegivel;
A’ kies génylő nap, elveszté erejét,
Havas fellegekbe öltözteté fejét,
Nem zengedez a’ sik mezző a’ nyáj szóval,
Hanem sípol a’ szél mérge hideg hóval.
Nem ád hármos hangot madár hangitsálás
A’ zőld ligetekben nints kedves sétálás.
Az egész Természet meghaltnak láttatik
Minden, mely vidám volt, busan találtatik.
Erről emlékezhetz ember életedre,
Melyet meg gondolván, jól vehet’ eszedre,
Hogy miket az idők foljásiban látol,
Oljakat éltedben, mind fel találhatol.

Érzékeny versek c. kötet, Pest, 1817.

Vöröss Lajos: Az Estve

A sik mezző térje már mélj tsendességben
Kezd merülni mint egy esti édességben.
Az egész Természet halgatván hatalmas
Jó nyugodalmában mint egy diadalmas,
A’ bő tejü Tehén bőgve haza mégyen,
Hogy hiv Gazdájának elég hasznot tégyen.
A’ Pásztor víg Nyájja haza megy örömmel,
Mind ezeket látom belső ösztönömmel.
Már más állatok is fel ülni készülnek,
A’ szelíd galambok Fészkeikbe ülnek.
A’ Jó gazda ember jön haza fáradtan,
De reménnye mellet van még is nyugadtan.
Látzik már távalról sok kémény füstölgni,
A’ Forrás vizek is kezdenek gőzölgni.
A’ dombokról esnek kettős hegy Árnyékok
Termeszettől szabott éjjeli hajlékok
Frissülnek a’ lankadt virágok nemei
Szóródnak illatjok balzsamos szerei,
Készül a fényes nap el butsuzni tőlünk,
Hogy meg nyugtathasson elmégyen előlünk;
El megy, kerek földünk téres tájjairól
Hogy meg emlékezzen más föld lakossiról.
Így mulik éltünknek siettő ideje,
Naponkén le folyik arany eszendeje.

Érzékeny versek c. kötet, Pest, 1817.

Vöröss Lajos: Az Ősz

Lankad a’ heves nyár rekkenő melege,
Hivesebbre oszlik menydörgő fellege,
Mint ha el érkeznék más Tavasz kezdete,
Mely minden félének ujjitó élete:
Lágy harmatik heljett mindenüt dér látsik,
És naptámadatkor szemeinkel játzik;
A’ negédes szőlőmíves mostan örül,
Hogy a’ szőlő tőkből oly jó italt törül.
Jer Barátom menjünk mi is látásra
Isteni erőnek magasztalására,
Bámuljuk mennyei ereje hatalmát
Mindenben jótékony és kegyes irgalmát.

Érzékeny versek c. kötet, Pest, 1817.

Vöröss Lajos: Köszöntő versek egy Barátom’ Névnapjára

Ha bár kemény tsattogással
Hulnak az ég kövei,
Bár zúgjanak mormolással
A’ Foljóknak vizei
Bár az édes
És negédes
Kristály patak’ tsergése
Tsergedezzen,
‘S Zengedezzen
A’ víg madár’ zengése:
De nem rettent, sem az első
Félő háborgásával
Mert bátorít az a’ Felső
Hatalmas jó voltával;
Nem szenderít,
Semmi szerit
Még emez sem teheti
Sőt ébrékeny,
És érzékeny
Szívem ezt tsak neveti.
Mostan im e! Fel is serkent
Híven köszöntésére,
Ének módja legyen versent
Annak tiszteletére,
Kit lelkemből
És szivemből
Mindenemből szeretek,
‘S Azt szeretvén
Ölelgetvén
Tsókokkal tisztelhetek.
Élj hát nemes szivű Barát!
Kinek N. a’ neve.
Mutassa bár az agyarát
Az irigység eleve;
De tsak lészen,
Oljan készen
Mindenikönk reája,
Hogy majd gántsot,
És rablántzot,
Vetünk ketten alája.

Érzékeny versek c. kötet, Pest, 1817.

Vöröss Lajos: Máriám holt teste felett

Istenem! Istenem! Oh Egek! mit tegyek?
Sírjak e’? Nyökjeké? haljak e’? vagy legyek.
Utólján most hallám szavát kedvesemnek,
Ki egyedül vala reménnye éltemnek.
Ily kedvesnek végső szavait hallani
Kész halál; sött kár is véle nem tartani.
Várj kedves Máriám! mindjárt halok én is,
Hagy kisérjelek tul még a’ Styx vizénn is;
Úgy is életemre nints semmi szükségem,
Nálad nélkül lassan alkonyodna végem.
Oh halál! oh halál! jöjj, szaporán siess,
Hogy engem is amaz Angyal mellé vihess,
Ott az örök éltem minden idejében.
Annak hogy nyughassak kedves kebelében,
Mert a’ szerelmünknek felesküdötsége
Sohasem engedi, hogy lehessen vége.